Újabb gazdasági válságra utalt Orbán Viktor

Gazdaság - szerző: HH

Masszív és földrengésbiztos költségvetést állítottunk össze – mondta a miniszterelnök az idei költségvetésről péntek reggel az állami rádiójában. Orbán Viktor jelezte azt is: szeptemberben indul egy diskurzus a 2012-ben életbe lépett alaptörvény átfésüléséről, és ez a munka egy-másfél évet vehet majd igénybe.

 

A miniszterelnök többször is utalt rá, hogy hamarosan gazdasági válsággal kell majd szembenéznünk. Az ország exportfüggősége miatt a nemzetközi hatásoknak is jobban ki van téve, mint azok az államok, melyek nagy belső piacra támaszkodhatnak.

 

Népességcsere zajlik Európában – fogalmazott Orbán Viktor, közölve: nyílt sisakkal kell harcolni Soros Györggyel és az ő hadseregével szemben, ki kell mondani, ők bevándorlást akarnak, az ideológiai motivációjuk pedig egy multikulturális Európa, nem szeretik ugyanis a keresztény Európa hagyományait, és azt gondolják, ha összekevernek bennünket egy más néppel, akkor Európa élhetőbb lesz.