Ötmilliónyi nyugdíjat sikkasztott el Sellyén

Baranya - szerző: HH

Vádemelést javasol a rendőrség egy sellyei nő ellen, aki elsikkasztotta egy idős asszony nyugdíját. Kölcsönt is kapott, amit a nyugdíjból fizetett vissza.

 

Sikkasztás bűntett, valamint hamis magánokirat felhasználása vétség miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 35 éves sellyei nő ellen. A gyanú szerint a nő 2012 januárja és 2017 márciusa között egy nagyvátyi idős asszonynak segített, gondoskodott róla, és ez idő alatt ő rendelkezett az asszony nyugdíjával is – közölte a rendőrség arra nem térve ki, meddig tartott a nyomozás.

 

A gyanúsított később a saját számlájára utaltatta ezt a pénzt úgy, hogy az erre vonatkozó kérelmet ő írta alá az asszony helyett, amit persze az egyszer sem látott. Az idős asszony később több kölcsönt is felvett a nőnek, aki elköltötte azt, majd a törlesztőrészletet is az átvett nyugdíjból fizette.

 

A szigetvári rendőrök a nőt e gyanúsítottként hallgatták ki, és az üget vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.