Harkányiak tiszteletjegyet kapnak az idei fürdőfesztiválra

Helyi - szerző: HH

Az elmúlt évi fesztiválhoz hasonlóan az idei, XXV. Harkányi Fürdőfesztivált is ingyenesen látogathatják azok, akik állandó harkányi lakcímmel rendelkeznek. A helyiek elvárását követő döntést a legutóbbi testületi ülésen hagyta jóvá a város vezetése.

 

A karszalagok kiosztásának rendszere viszont változik: míg tavaly meghatározott napokon előre lehetett átvenni, idén a belépéskor ragasztják fel azokat a jogosultak kezére. Ennek helye a Bányászkapu lesz, ahol a lakcímkártyát felmutatókat a fesztivál mindhárom napja alatt várják. Fontos, hogy az ide ideiglenesen bejelentett lakosok nem vehetik igénybe a kedvezményt és más szalagját sem lehet elvinni.

 

A huszonötödik Harkányi Fürdőfesztivál július 20-22. között tartják, és sok egyéb program mellet olyan színpadi produkciókat is felvonultat, mint a Neoton, WellHello, ByeAlex vagy Caramel. Nem marad el a vizespólós szépségverseny sem, de lesz tűzijáték is, valamint több tucat folyamatos program várja a családokat, kicsiket és nagyokat, baráti társaságokat.