Ma ugranak Magyarország és Európa-szerte a Természetvédelmi Világalap (WWF) Nagy Ugrás kampányának keretében több mint 500 helyen százezrek folyókba és más természetes vizekbe, hogy felhívják a figyelmet az éltető vizek fontosságára. Az akció magyarországi központi helyszíne idén Göd lesz.
Minden év július második vasárnapján Európa-szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250 000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.
Idén Magyarországon tizenhárom közösség döntött úgy, hogy saját kreatív programmal figyelmeztet az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének fontosságára, és ezt végül egy nagy közös csobbanással ünnepli meg. A verseny nyertese a Boldogságcseppek Alapítvány és Gödi Anyák Angyalai közös pályázata lett: a felsőgödi Duna-partra szervezett programjaik között szerepel szemétszedés és a part rendbe tétele, homokvárépítő verseny, papírhajó-készítés – amelyet aztán közösen bocsátanak vízre -, de ügyességi játékok, sárkányhajózás, vízirendészeti bemutató és vizespalackos gerinctréning is lesz. Az esemény ideje alatt jótékonysági gyűjtést is szerveznek a Duna-part gödi szakaszának szebbé tételére. Az esemény csúcsaként délután kézen fogva ugranak együtt a Duna vizébe.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.