Egyes közszolgáknak nem jár majd nyugdíj

Belföldi hírek - szerző: KT

Három évig nem töltik fel a kimenő nyugdíjasok helyét a közszférában, és a nyugdíj mellett dolgozók nem kaphatnak a fizetésük mellé nyugdíjat.

A következő három évben nem töltik fel a közszféra egyes ágazataiban a kimenő nyugdíjasok helyét – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken. Egyes ágazatokban, így az egészségügyben nem lesz nyugdíjas létszámstop, mivel ott „ez nem érvényesíthető”, a járási rendszernél viszont megvalósítható – tette hozzá.

Matolcsy György elmondta: már 2013-tól, az önkormányzati rendszer átalakítása során a központi állam által átvett iskolák, korházak, illetve a járási rendszer bevezetése révén nagyjából 22 ezer fővel csökken a közszféra létszáma.

A tárcavezető egyben bejelentette, hogy a közszférában megszüntetik annak a lehetőségét is, hogy a munkavállalók egyszerre kapjanak munkabér- és nyugdíjkifizetést.

(Profession/MTI)