Harkányi lány lett a PTE Hangja győztese

Helyi - szerző: HH

A PTE Hangja tehetségkutató verseny idén is lehetőséget biztosított az egyetem hallgatóinak, hogy hangjukat közönség előtt is megmérettethessék.

 

A rendezvény a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) szervezésében valósult meg az eddig még fel nem fedezett tehetségek kiemelése és fejlődési lehetőségük biztosítása érdekében.

 

 

Az előválogatót március 7-én rendezték meg a Pécsi Est Caféban, ahol a tavalyi évtől eltérően idén az indulóknak egy előre meghatározott dallal is készülniük kellett. Ez nem volt más, mint Christina Aguilera Say Something című száma.

 

A döntőbe végül 12 versenyző jutott, ahol idén is szakmai zsűri értékelte őket – soraikban Vermes Tímea opera-, operett-, és musical énekesnő, Prof. Dr. Lakner Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánja, a Szélkiáltó együttes frontembere, a Pécsi Egyetemi Kórus és a Bartók Béla Férfikar karnagya, Bajnai Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programjának igazgatója, valamint Rudán Joe Életmű- díjas rockénekes.

 

Döntésük alapján a PTE Hangja 2019 Tehetségkutató verseny győztese, ezáltal 2019-ben a PTE Hangja Zoric Szonja lett, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar hallgatója. Szonja nyereménye a dicsőségen, a megszerzett tapasztalatokon, és a PTE Hangja címen kívül 100 ezer forint pénzjutalom a Matro Kft. jóvoltából, valamint 2 darab bérlet a 2019-es SZIGET Fesztiválra a Pécsi Est Cafe felajánlásából.

 

Szonja a Zaz – Ni oui ni non című számát adta elő franciául, mely 1 óra 2 perc után hallható.