Kisharsányból és Nagytótfaluból jöttek lopni, vádlottak lesznek

Helyi - szerző: HH

Befejezte a Siklósi Rendőrkapitányság a vizsgálatot annak a három férfinek az ügyében, akik június végén az éjszakai fürdés alkalmával loptak Harkányban.

 

Lopás miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság három huszonéves férfi ellen, akik június 20-án éjfél körül egy strandon éjszakai fürdés után felnyitották az egyik ajándéküzlet redőnyét, és onnan strandcikkeket loptak el – közölte a rendőrség.

 

A nyomozók rövid időn belül elfogták a két kisharsányi tolvajt és nagytótfalui társukat, majd június 27-én kihallgatták őket gyanúsítottként, mely során mindhárman beismerő vallomást tettek.

 

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.