Átformálhatják a halálszakasz közlekedési rendjét

Baranya - szerző: HH

Újragondolhatják a Tenkes-hegy tetején kialakított forgalmi rendet. A veszélyes útszakaszon havi rendszerességgel történnek balesetek – jól behatárolható okok miatt.

 

 

Legutóbb emberi életet is követelt a nagyobb sebességnél beláthatatlan szakasz, melyen engedélyezett a Harkány felől érkezők számára a csárdához való bekanyarodás. A probléma, hogy az ott álló, szembejövő sáv felszabadulására váró jármű mind a mögötte érkező, mind a Pécs felől előzők számára közvetlen balesetveszélyt jelent, ugyanis nagyobb sebességnél nem észlelni időben.

 

A veszély sajnos igazolódni is látszik: az elmúlt hónapokban két súlyos baleset is történt a kanyarodó vagy az arra várakozó járművekhez köthetően, melyek közül a második halálos kimenetelű volt – egy harkányi fiatalember vesztette életét az ütközés után.

 

Mint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közölte lapunkkal, a helyszínen csütörtök reggel a rendőrség is bejárást tartott, hogy javaslatot dolgozzanak ki a forgalmi rend változtatására, a közlekedés biztonságosabbá tételére. Ha a szakaszt záróvonallal húzzák végig, a Csárdához csak a csarnótai elágazásnál lehet visszafordulni.