Embercsempészek kerültek rács mögé

Baranya - szerző: HH

Eredményesen indítványozta az ügyészség annak a hét személynek a letartóztatását, akikkel szemben az ünnepek alatt indult büntetőeljárás embercsempészés miatt – közölte lapunkkal dr. Varga-Koritár György főügyész.

 

Az eljárás eddigi adatai szerint a három magyar és négy szír állampolgár összesen 18 – többségében szintén szír – személynek nyújtott az ünnepek alatt segítséget ahhoz, hogy az államhatárt illegálisan átlépjék, és így Nyugat-Európába, jellemzően Ausztriába vagy Hollandiába jussanak.

 

Az embercsempészeket a nyomozó hatóság Sárhát külterületén, Újmohácsnál, illetve Kölked közelében vonta intézkedés alá, majd őket őrizetbe vette. Tekintettel arra, hogy a gyanúsítottakkal szemben fennállt a bizonyítás megnehezítésének a veszélye, valamint attól is tartani kellett, hogy szabadlábon hagyásuk esetén elszöknének, a hatóság előtt nem jelennének meg, ezért az ügyészség indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelésére.

 

A Pécsi Járásbíróság az ügyészség indítványát valamennyi személy esetén megalapozottnak találta, és mindannyiukat letartóztatta.