Elhunyt Larry Hagman, a Dallas Jockey-ja

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Larry Hagman, aki a Dallas című amerikai filmsorozatban a fondorlatos és gátlástalan Jockey Ewingot alakítva vált ismertté világszerte.

Larry Hagman november 23-án, péntek délután halt meg egy dallasi kórházban, családja körében, rosszindulatú daganatos megbetegedés okozta szövődmények következtében – közölte a Dallas Morning News című lap a színész családjára hivatkozva. Torokrákja volt, de a 90-es években májrákban és májzsugorodásban is szenvedett, ami évtizedekig húzódó alkoholizmusának következménye volt. 1995-ben májátültetésen esett át, 2003-ban új májának egy részét eltávolították.

Az idén már nyolcvanegy éves Larry Hagmannek tulajdonképpen nem is nagyon volt más választása, mint hogy színész legyen: édesanyja, Mary Martin színésznő volt, aki 1938-ban szerződéses ajánlatot kapott a Paramounttól, és az akkor hét-nyolcéves fiát is rendre elvitte a forgatásokra. Martin később New Yorkban próbált szerencsét a Broadwayn: a kis Hagman ebben az időben a nagyanyjával élt Kaliforniában, csak az asszony halála után költözött az édesanyjához.

Középiskolába már New Yorkban járt, és ekkor – tizennégy-tizenöt évesen – kezdett el masszívan inni, aminek később komoly egészségi következményei is lettek. A színészet felé is itt fordult komolyabban, első rendes munkáját azonban éppen egy dallasi színházban kapta, ahol kisebb szerepek eljátszása mellett asszisztensként is dolgozott az egyes produkciókon.

Pályafutását tehát színházi alakításokkal kezdte, később számos filmszerepet is kapott, sztárstátusát viszont kétségtelenül két televíziós sorozatnak köszönheti. Itthon leginkább csak a Dallas-ból ismert, az Egyesült Államokban azonban népszerű volt korábbi sorozata, a magyar nézők számára sokáig ismeretlen Varázslatos Jeannie (I Dream of Jeannie) is. Ebben Hagman egy űrhajóst játszott, aki egy csinos dzsinnel keveredett különféle kalandokba – vagyis egy meglehetősen kedves figurát alakított, úgyhogy néztek is nagyot az amerikaiak, amikor évekkel később Jockey Ewingként látták viszont a képernyőn.

A Varázslatos Jeannie 1965 és 1970 között ment a tengerentúlon, a Dallas viszont csak 1978-ban indult, úgyhogy Hagman közben is csinált egyet s mást, bár semmi igazán jelentőset: csupán két, itthon nem vetített sorozatban, a The Good Life-ban és a Here We Go Again-ben kapott komolyabb szerepet. Emellett számos más szériában vendégszerepelt, és egy-két jelentősebb filmben – például A sas leszállt című háborús alkotásban – is megjelent, nemzetközi ismertségre viszont csak a Dallas-szal tett szert.

Bizonyára a Dallas nem is lett volna az, ami, ha az alkotók nem találnak egy ilyen karakteres főgonoszt a sorozathoz. Csakhogy Hagman nem az első választás volt a szerepre, csak az után került szóba, hogy Robert Foxworth (aki később a Falcon Crest-ben játszott el egy egészen hasonló figurát) visszautasította a szerepet. Hagman édesanyjának még ennyi szerencséje sem volt, a színész ugyanis hiába ajánlotta őt a producereknek, amikor azok az Ellie-t játszó Barbara Bel Geddes helyére kerestek új színésznőt. (A szerepet végül Donna Reed kapta meg, de a nézőknek nem nagyon tetszett, Bel Geddes huszonnégy epizóddal később vissza is tért.)

Hagman a Dallas után egy ideig leginkább csak súlyos alkoholproblémájával került az újságok címlapjára – a sorozat forgatása idején állítólag négy üveg pezsgő volt a napi adagja -, majd ebből fakadó májátültetéséről is sokat cikkeztek. Új máját 1995-ben kapta meg, 2003-ban viszont ebből a szervéből is eltávolítottak egy részt. 2001-ben önéletrajzi könyvet jelentetett meg Hello Darlin’: Tall (and Absolutely True) Tales About My Life címmel, 2002-ben pedig – magánprogram keretében – Budapesten is járt, és ellátogatott a magyarországi szervátültetéseket koordináló Hungarotransplant központjába.

Akkor a Magyar Hírlapnak nyilatkozott új életéről: „Sikerült felkutatnom az elhunyt férfi édesanyját, és beszéltem is vele. Nem múlik el úgy egy nap, hogy reggel, a borotválkozás közben a tükörbe nézve ne adnék hálát neki. Úgy gondolom, a szervadományozás a halhatatlanság egyik módja. A műtétem után sokkal együtt érzőbb és türelmesebb ember lett belőlem. Lehet persze azt mondani, hogy hetvenéves vagyok, gazdag és sikeres, így nincs okom a sietségre, de komolyan úgy gondolom, hogy egy bizonyos kor után vissza kell adni az életnek, amit kaptunk tőle. A hátralévő éveket a szervátültetés ügyének szeretném szentelni”.

A színész tartotta is magát ígéretéhez, és azóta aktivistaként is ismertté vált: nemcsak a szervátültetés mellett kampányol, de környezetvédőként is tevékenykedik, a megújuló energiaforrások nagy barátja. Emellett már a hatvanas évek óta tagja a Peace and Freedom Partynak (vagyis a Béke és Szabadság Pártjának), rendszeresen bírálta a volt amerikai elnök, George W. Bush politikáját is.

A kétezres évek közepén színészi karrierje is új löketet kapott: míg a kilencvenes évek végén egyedül az Orleans című, rövid életű jogi drámában jutott komolyabb tévés munkához, addig az új évezredben már olyan sorozatokban vendégszerepelt, mint a Kés/Alatt vagy a Született feleségek. A Simpson család egyik epizódjához is kölcsönözte a hangját, annak ellenére, hogy a rajzfilmsorozat alkotói korábban a májműtétjéből is viccet csináltak: az egyik részben Homer apja várt új vesére, de – mint a dokitól megtudtuk – az egyetlen megfelelő szervet Hagman vásárolta meg, aki így már öt vesét és három szívet birtokolt.

Folytatódik a Dallas, de Jockey nélkül

Tíz rész volt tehát a Dallas (újabb) első évadja, amely az USA-ban és itthon is hatalmas publicitást kapott, mert sokban különbözött az elmúlt években elszaporodott tévés remake-ektől. Főleg abban, hogy nem is remake volt, hanem a történet folytatása két évtizeddel annak vége után, másrészt nem követte el a gyorsan bukó, vadonatúj Charlie angyalai és a szintén felújított, majd szépen árokba hajtott Knight Rider hibáit (de lehetne említeni a 2005-ös Kojak-sorozatot, amely egy évadot élt meg összesen Ving Rhames főszereplésével, vagy a 2009-ben rajtolt Melrose Place-t, amely szintén egy szezont bírt ki, majd szépen kifulladt).

A minőség nem, de a nézettség erősen esett azonban itthon. Talán azt elégelték meg a hazai nézők, hogy minden rész arról szól, hogy ki kit ver át jobban: amikor azt gondolná a tévéző, hogy a rafinált Johnny mindenkit csúnyán rászedett, akkor kiderül, hogy Jockey még nagyobb játékos, majd rájön, hogy vannak még fordulatok. A széria itthon 1 millió 234 ezer nézővel nyitott, a rajtnál ott tolongtak a régi hívek és a hangos kampányra odasereglett, új nézők is, akik a kilencvenes években nem ültek annyit a tévé előtt. A második rész aznap 1 millió 81 ezer nézőt érdekelt, egy héttel később 953 ezren voltak, majd leesett a nézettség 800 ezer alá, és ott is maradt már végig. Kereskedelmi tévének persze a 18-49-es célcsoport számít, ott a kezdeti 28,8-ról csúszott le a közönségarány előbb 23-ra majd 20-ra. Az utolsó részt 758 ezren látták a teljes lakosságból, és 18,4 százalékkal ment a kereskedelmi célcsoportban.

És a folytatás? Az idén júniusban a TNT – az amerikai tévécsatorna, amely finanszírozta a Ewingok visszatérését – bejelentette, hogy megrendelte a második évadot is a feltámasztott Dallas-ból, 15 rész még biztosan lesz. Az amerikai premier 2013 január 28-án lesz, mi pedig valószínűleg a jövő év második felében az RTL Klubon vagy az RTL II-n láthatjuk megint az egymást rendszeresen árverő családtagokat. Kérdés, Jockey nélkül mennyire tud érdekes maradni a széria, illetve miképp írják bele Hagman halálát a történetbe.

(forrás: [origo] )