Háromszáz fős leépítés a Gyulai Húskombinátban

Belföldi hírek - szerző: Kacsúr Tamás

A felszámoló szerint elfogyott a pénz, a folyamatos termelésre pedig kevés az esély. Az elbocsátások január közepén kezdődhetnek.

Irracionális háromszáz embert állásidőn tartani a Gyulai Húskombinátban, elfogyott a pénz, miközben a folyamatos termelésre belátható időn belül kevés az esély – indokolta a háromszáz fős csoportos létszámleépítést Máté Istvánné, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. megbízott felszámolója az MTI-nek. Hozzátette, a folyamatos termeléshez az üzemnek 400-600 millió forint azonnali likvid forrásra lenne szüksége, egyelőre 150 millió forintja van, az összeget egy külföldi megrendelő utalta át, előre kifizette az árut.

A húskombinát a pénzpiacon nem jut hitelhez, nem létező forrásokból nem készíthető üzleti terv 2013-ra és szerződéseket sem tud felelősséggel kötni a megrendelőkkel – tette hozzá Máté Istvánné. Gyula alpolgármestere, Alt Norbert az elbocsájtásról azt mondta: “Ha egy stratégiailag kiemelt vállalatnál a felszámolás két hónapon belül a termelés azonnali befejezését és a dolgozók csoportos elbocsátását jelenti, akkor az több, mint felháborító.”

Petrusán Györgyné, a Húsipari Dolgozók Szakszervezete gyulai alapszervezete és az üzemi tanács elnöke hétfőn kapta kézhez a csoportos létszámleépítésről szóló értesítést a felszámolótól. Az elnök elmondta: az eljárási rend szerint az elbocsátások január közepén realizálódnak. Hozzátette: a Húsipari Dolgozók Szakszervezete Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztérium elé tüntetést szervez a hazai húsipar szereplőivel és az érintett települések polgármestereivel.

(forrás: [origo] )