KRESZ-tesztet kapnak az általános iskolások

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

A közlekedési balesetek csökkentését célozza a gyerekeknek szóló online KRESZ-tudáspróba, amelyen tavasszal minden általános iskola részt vehet – mondta a kerékpározás és aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos.

 

Révész Máriusz jelezte, a diákok annak apropóján adnak számot közlekedési tudásukról, hogy idén Magyarországról rajtol a világ egyik legismertebb kerékpáros körversenye, a Giro d’ Italia.

 

A diákok felkészülése javában zajlik, a tavalyi és az idei tanévben 300 ezer diák számára, minden általános iskolába eljutott a közlekedő kisokos munkafüzet, valamint az ahhoz kapcsolódó tanári kézikönyv – emlékeztetett. Hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a tudáspróbára való felkészülés során az iskolások közlekedési alapismeretei elmélyülnek, mivel ezen a téren nagy hiányosságok mutatkoznak.

 

Magyarországon 2018-ban egymillió lakosra vetítve 64 halálos közlekedési baleset jutott, az európai uniós átlag 49, a legjobban szereplő országokban pedig 30 – fűzte hozzá Révész Máriusz. Rámutatott: ha Magyarország elérné, hogy az uniós átlagra csökkenjen a halálos balesetek száma, az 150 ember életének megmentését jelentené évente.