Az ön számítógépe is részt vehet a koronavírus elleni küzdelemben

Technológia - szerző: HH

Szerkesztőségünk egyik szerverének összesen 56 Xeon W és 68 Xeon Phi processzormagjával – hozzávetőlegesen húsz átlagos számítógép teljesítményével – kapcsolódott ahhoz a megosztott munkához, mely a koronavírus elleni vakcina kifejlesztéséhez szükséges számítástechnikai műveleteket koordinálja.

 

A kutatók munkáját gyorsító, úgynevezett adatbányászathoz hasonló támogatás lényege, hogy a szükséges számítástechnikai adathalmazokat és műveleteket a szuperszámítógépek mellett egyéni felhasználók akár millióihoz eljuttatva osztják szét. A letöltött adatokon az otthoni számítógépek processzorai végzik el a szükséges műveleteket, majd a már közvetlenül feldolgozható eredményeket visszaküldik a kutatóközpontokba. Ezt a letöltést, feldolgozást és visszatöltést egy kliensprogram vezérli.

 

A megoldás nem új, hiszen korábban az intelligens létforma jelei után kutató rádióteleszkóp programja, a Seti@Home is ilyen elképzelés alapján indult útjára.

 

A munkában bárki részt vehet, amihez nem kell mást tenni, mint letölteni a Folding@home kliensprogramot, és telepítés után hagyni, hogy a háttérben tegye a dolgát. Opcionálisan magasabb prioritás is adható neki. Telepítés után a megjelenő felületen lehet kiválasztani a kívánt kutatási területet – ezt a koronavírus vizsgálatához Any disease beállításon kell hagyni. A nagy csúszkán azt adatja meg, hogy mekkora processzoridőt kapjon a kliens a kutatás elvégzéséhez.

 

A felhasználók jelenleg 23 részfeladat közül kapnak egy kis szeletet, melyekkel a kutatók a koronavírus sebezhető pontjának, a tüskefehérjének jellegzetességeit is vizsgálják. Erre az ellenszer kifejlesztéséhez van szükség.