Nem engedték ki a vokányi gyilkost

Baranya - szerző: HH/MTI

A Szegedi Törvényszék nem engedélyezte az előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette miatt 18 év fegyházbüntetéssel sújtott Rozsi Attila feltételes szabadságra bocsátását.

 

A bíróság az elítéltet fogva tartó büntetés-végrehajtási intézet által előterjesztett vélemény, a komplex igazságügyi pszichiátriai és pszichológiai szakértői vélemény alapján, valamint az elítélt távmeghallgatásával vizsgálta, hogy az elítélt miként képzeli el további életét.

 

A törvényszék megállapította, hogy az elítéltet a szabadságvesztés büntetés végrehajtása során egy alkalommal kellett felelősségre vonni, 2010 márciusában, ezzel szemben 27 jutalmat érdemelt ki, az intézetben dolgozik, és szabadulása esetére lakhatása, munkába állása szintén megoldottnak látszik.

 

Mivel azonban az elítélt magatartása nem tekinthető teljesen kifogástalannak, és a személyisége alapján attól lehet tartani, hogy a jövőben akár élet, illetve testi épség elleni bűncselekményt is elkövethet, a bíróság nem engedélyezte feltételes szabadságra bocsátását. A végzés ellen az elítélt és védője fellebbezett.

 

Rozsi Attilát, a pécsi rendőrkapitányság egykori kiemelt főnyomozóját a Pécsi Ítélőtábla 2007 novemberében sújtotta 18 év fegyházbüntetéssel, amiért 2000. február 6-án agyonlőtte élettársa férjét Vokányban.

 

A férfi 1998-ban szerelmi, majd élettársi kapcsolatot létesített a kapitányságon dolgozó kolléganőjével. A korábbi házasságok felbontása – elsősorban a nő férje miatt – elhúzódott. A helyzetet a rendőr őrnagy a férfi megölésével akarta megoldani, erről egy bűnöző ismerősének is beszélt. Egy fegyvergyűjtőtől még korábban vásárolt egy 22-es kaliberű hatástalanított, de visszaélesített pisztolyt az ahhoz készített egyedi hangtompítóval és lézeres irányzékkal együtt. A gyilkossághoz egy régi autót is szerzett, és hamis bosnyák rendszámot szerelt rá.

 

A rendőr 2000. február 6-án elutazott Vokányba, bement a férj házába, ahol a férfit dulakodás után hét lövéssel megölte. A gyilkos fegyvert a helyszíntől hat kilométerre egy patakba dobta, ahol pár nappal később helybéliek megtalálták.

 

Az őrnagyot és élettársát elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték, munkaviszonyukat megszüntették, ám a vádemeléshez nem találtak elég bizonyítékot, ezért később szabadon engedték őket. Az ügy adatait később újraértékelték, a férfi ellen vádat emeltek, majd a Baranya Megyei Bíróság első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. Ezt a büntetést enyhítette másodfokon a Pécsi Ítélőtábla 18 év fegyházra.

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.