Legkorábban júliusban nyithat a harkányi fürdő

Helyi - szerző: HH

A hagyományos májusi strandnyitás idén sajnos elmarad a harkányi fürdőben – mondta Marosi András, a fürdő igazgatója. Mint ismertette, nap mint nap azon dolgoznak, hogy amint lehetséges, megnyissák a kapukat.


 

 

A harkányi fürdő – miközben az építkezések folyamatosak – március 18-tól zárta be kapuit a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetre való tekintettel.

 

Marosi András elmondta: folyamatosan figyelemmel kísérik mind a nemzetközi és a hazai fürdők tevékenységét, és folyamatosan készítik elő az egyelőre ismeretlen időpontra tehető újranyitás intézkedési terveit. A fürdő igazgatóságának elnöke leszögezte, hogy minden intézkedésükkel meg kívánnak felelni az adott és esetlegesen változó jogszabályi rendszernek, így a korlátozás feloldása után akár heteket is igénybe vehet az első vendégek fogadása. Az ország többi strandjával egyidőben, lehetőség szerint előbb is kinyitnának – fogalmazott.

 

Terveik szerint a fürdő újranyitására legkorábban júliusban kerülhet sor, ekkor valamennyi jegy és bérlet a korábban meghirdetett árakon lesz megvásárolható.

 

Zavartalanul haladnak a téli strand munkálatai, az egyik legkomolyabb előrelépés, a tetőszerkezet felállítása napokon belül befejeződik. Az átalakított medencetér és medencék átadása várhatóan 2021 őszén, a nyári strandfürdő zárásával kerül sor.

 

Marosi András a fürdőfesztivállal kapcsolatban jelezte: az idei rendezvény nagy valószínűséggel elmarad, de mint fogalmazott, a veszélyhelyzet jelentette korlátozások függvényében azon dolgoznak, hogy ne maradjon nagyszabású rendezvény nélkül Harkány és a várossal együttműködve az augusztusi négynapos hosszú hétvégére szerveznék át Harkány két legnagyobb fesztiválját. Hozzátette, a különböző rendezvények megszervezésének egyelőre gátat szab az is, hogy a korlátozások enyhítésének üteméről – így a város lehetőségéről is – csak a későbbiekben dönt a kormány.