Pünkösdre nyit a harkányi strand

Helyi - szerző: HH

Megnyitja kapuit a harkányi strand. A korlátozásokkal követnek valamennyi ajánlást és jogszabályt, így a beengedhető fürdővendégek számában és az üzemeltethető medencék tekintetében is.

 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kidolgozta a minden fürdőre kötelező üzemeltetési szabályokat, mely egyebek mellett meghatározta az üzembe helyezhető medencéket, valamint a park- és vízfelülettel arányosan fogadható vendégek számát is.

 

A strand május 29-én, pénteken nyitja meg kapuit a közönség előtt a lepke és a sportmedence beüzemelésével minden nap 10 és 18 óra között. A gyógymedencék továbbra is zárva tartanak, valamint több vendéglátó hely sem nyitja meg kerthelyiségét.

 

Mivel az előírás szerint egy főre 4 négyzetméter vízfelületet kell biztosítani a szabadtéri medencékben, a zöldfelületeken pedig 16 négyzetmétert, így a strandon egyidőben legfeljebb 750-1000 vendég tartózkodhat.

 

A korlátozások miatt nem nyitnak meg a beltéri medencék és a gyógymedencék, valamint nem lesznek gyógykezelések sem – a szolgáltatások közül kizárólag a szabadtéri medencéket szabad megnyitni. A pénztáraknál felfestéssel jelölik a betartandó távolságot. A pénztárosoknak szájmaszkot és kesztyűt kell viselniük, a beléptetésnél kézfertőtlenítőt biztosítanak a vendégeknek. A belső vendégforgalmi részeken rendszeres fertőtlenítő takarítást végeznek, a kilincseket, korlátokat, kapcsolókat, vizesblokkokat óránként takarítják és fertőtlenítik.

 

Az élményelemek közül nem üzemelnek majd a csúszdák, de a jogszabályok miatt a szaunákat sem lehet megnyitni. A játszóterek is látogathatóak strandon, gyermekanimációt és csoportos foglalkozásokat azonban a korlátozások miatt nem tartanak.

 

 

A Fürdőszövetség a nyaralás megtervezésére bátorít

 

A Magyar Fürdőszövetség is arra kér minden magyar fürdővendéget, hogy idei nyaralását tervezze Magyarország fürdővárosainak egyikébe, ezzel jelentősen segíthetik a 18 ezer munkahelyet biztosító magyar fürdőszektor talpraállását is.

 

A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke. Szerinte a legtöbb fürdőben a fokozatos pünkösdi nyitásra készülnek, sok nagyobb fürdő pedig később, júniusban nyit. A pünkösdi nyitást is tesztüzemnek kell tekinteni – jegyezte meg.