Orbán Viktor: belátható távolságban van a vakcina

Belföldi hírek - szerző: HH/MTI

Elkészült a nemzeti átoltási terv első változata, ez is témája az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökségével folytatott megbeszélésnek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

 

A kormányfő azért hívta meg az akadémikusokat és professzorokat, hogy a vírushelyzetről és a nemzeti átoltási terv első változatáról beszéljenek. Hangsúlyozta: a helyzet egész Európában rosszabbodik, de annyiban könnyebb, mint tavasszal volt, hogy a végső megoldás, a vakcina belátható távolságban van.

 

Kitért arra is, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter karanténban van, de folyamatosan tárgyal különböző vakcinabeszerzési lehetőségekről.

 

Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) az egészségügyért felelős miniszter javaslattevő, véleményező és tanácsadó testülete, mely állást foglal és ajánlásokat dolgoz ki az orvostudományi kutatásokkal kapcsolatos általános érvényű etikai kérdésekben, kidolgozza az orvosbiológiai, klinikai kutatások elveiről és gyakorlatáról szóló etikai irányelveket, valamint az egészségüggyel kapcsolatban jogszabályalkotást is kezdeményezhet.