Zajlanak a vajszlói uszoda előkészítő munkálatai

Baranya - szerző: HH

A Modern falu program kezdetében megítélt támogatásnak köszönhetően Vajszlóban uszoda és szennyvízhálózat épülhet ki – közölte korábban a Miniszterelnök az ormánsági településen. A projekt most az előkészítés szakaszában áll, míg a feltételeként álló csatornázás már egy előrehaladottabb állapotban van.

 

Mint Orbán Viktor 2018-ban bejelentette, korábbi ígéretéhez híven egy későbbi sportközpont alapjait jelentő uszoda is épül a csatornázás mellett Vajszlóban. A projekt azóta sem állt meg, a munkák folyamatosak.

 

Nemrég a munkálatok előkészítésére 200 millió forintot különített el a kormány – emlékeztetett Horváth István a legutóbbi határozatra. Vajszló polgármestere az Új Harkányi Híreknek elmondta: egy fenntartható, oktatás mellett vízilabda igényeit is kiszolgáló komplexumban gondolkodnak, melynek költsége még nagyvonalakban sem ismert. A tervek között ugyanis lehetőségként szerepel egy nyitható oldalú fedett, illetve egy lelátókkal ellátott, teljesen zárt uszodarész is, míg a teljes komplexum magába foglal egy műfüves pályát valamint egy futópályát, a kihasználtság biztosítására pedig szálláshely épülne.

 

Az előkészítési munkálatok 2021. augusztus végéig zárulnak, ha pedig minden a várakozásoknak megfelelően alakul, a kivitelezés 2022 tavaszán kezdődhetne el.

 

Az üzemeltetési költségekkel kapcsolatban Vajszló polgármestere leszögezte, az önkormányzatuk többek közt csak a helyszínt és a közművekre való csatlakozást biztosítja, a főként iskolák területén épülő komplexum állami fenntartásban marad.

 

Mint Horváth István hangsúlyozta, a fenntarthatóság elsődleges szempont a sportközpont tervezése során, így annak mérete és funkcióinak meghatározása mellett vizsgálják például a megújuló energia bevonásának lehetőségeit is.

 

Az uszoda beruházásához nélkülözhetetlen, közeljövőben kezdődő csatornázással kapcsolatban Vajszló polgármestere ismertette: a kétmilliárd forintot igénylő projekt jelenleg a beszerzési eljárások bonyolításánál tart, miközben a szennyvízhálózat kiépítésébe sikerült bevonni Csányoszrót és Nagycsányt is.