A héten fényjátékba borul Pécs

Baranya - szerző: HH

Több mint száz programmal, nemzetközi fényfestőversennyel, meghökkentő fényinstallációkkal várják a látogatókat a csütörtökön kezdődő és egész hétvégén zajló, immár hetedik alkalommal megrendezett pécsi Zsolnay Fényfesztiválon.

 

Csütörtöktől az éj leszállta után hazai és külföldi fényművészek épületvetítései, helyszínspecifikus fényalkotásai láthatók Pécs utcáinak falain. A város utcáin, terein található alkotások ingyenesen tekinthetők meg, a különleges külsőt öltő Kodály Központban, a Cella Septichora Látogatóközpontban, a Civil Közösségek Házában, a Jakovali Hasszán Dzsámiban és a Baranya Vármegyei Közgyűlés dísztermében lévő attrakciók pedig a megvásárolható Fény Útja Extra karszalaggal látogathatók.

 

A fesztivál keretén belül ingyenesen megtekinthető az UNICEF Magyarország fotókiállítása: emberi sorsokba és történetekbe nyerhetnek betekintést az érdeklődők a világ azon területeiről, ahol az éghajlatváltozás következményei már most is jelen vannak a mindennapokban.

 

A Széchenyi téren a Dzsámi fényvetítését szemlélve merülhetnek el a látogatók a milliónyi színes élőlénynek otthont adó, éteri szépségű korallzátonyok világában. A vetítés a NASA 20 éven át gyűjtött adatait veszi alapul; az óceáni áramlatok, a vízhőmérséklet, a klorofill, a szél, a sótartalom és a víz változását mutatja be, szemléltetve, ahogyan átalakul a korallzátonyok világa a melegedő vizekben.

 

A belvárosi bevásárlóközpontot humoros, óriási mesebeli fénylények lepik el és egy játékos, elgondolkodtató alkotás is várja az érdeklődőket az épületben. Ennek keretében miközben magukat figyelik a tükörben a szemlélők, összeolvad az arcképük a másikéval, ami izgalmas érzetet kelt.

 

Az üzletház melletti parkban egy elvarázsolt játszótér vár kicsiket és nagyokat, az éj leszállta után a játékok megelevenednek, és a fény által új ingereket, élményeket kínálnak. A Fény Útja egyik legkedveltebb alkotása idén is megvalósul: a fényszőnyeg a Janus Pannonius utca burkolatának és házfalainak analóg fényfestését foglalja magában.

 

A Színház téren megelevenedő fényfestés egy erdei utazásra hívja a látogatót. A Laluz Visuals alkotása a hazai erdők állatai, növényei és gombái mellett a mecseki erdők mese- és mondavilágát dolgozza fel fénnyel és zenével.

 

A Barbakán bástyáján látható fényvetítés bemutatja, ahogy „életre kelnek” a környezetre káros műanyagok, és szintén az újrahasznosítás fontosságára hívja fel a figyelmet Jókai téren a PET/LED interaktív művészeti installáció. A PET palackokat megérintve bárki fényeket varázsolhat a környező épületekre.

 

A Búza téren egy mechanikus fényjátszótér várja az érdeklődőket, akik napfénnyel és emberi erővel életre kelnek egy elvarázsolt kápolnában.

 

Újdonság, hogy egy negyventonnás kamionból kialakított színpadon ad koncertet negyven fiatal zenész a befogadás és együttműködés fontosságát megjelenítve a Kossuth téren.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.