A hétvége számokban

Helyi - szerző: HH

A hétvégén sem voltak tétlenek a zsaruk. Összesen 458 személyt fogtak el, közülük 229 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 52 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján rácsok mögé csuktak. 639 személyt állítottak elő, ebből 167 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 249 esetben történt. 181 főt tiltott határátlépés, 7 személyt közokirat-hamisítás miatt fogtak el.

A három nap alatt 101 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: 3 közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét, 27 súlyos, 71 pedig könnyű sérüléssel végződött.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.