A járműgyártás, illetve a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok termelése mellett a húsvéti ünnepek hatására az élelmiszeripari eladások is hozzájárultak ahhoz, hogy az ipari termelés áprilisban 10,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit és az előző hónappal összevetve 2,4 százalékkal nőtt – jelentette a második becslés alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az adatok megegyeznek a június 5-én közölt előzetes számokkal. Az ipari termelők belföldi értékesítése a december óta tartó folyamatos csökkenés után áprilisban 3,8 százalékkal nőtt, az exporteladások 9,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Az év első négy hónapjában a termelés volumene 8,9 százalékkal, az ipari export eladások 7,4 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához képest, a belföldi értékesítés viszont 1,4 százalékkal elmaradt attól.
Az élelmiszeripar kibocsátása 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben, amiben szerepet játszott, hogy az idén áprilisra, tavaly pedig márciusra esett a húsvét. Az élelmiszeripar belföldi eladásai 14,8 százalékkal szárnyalták túl a tavaly áprilisit, és az export is 9,6 százalékkal nőtt.
A jelentősebb súlyú alágakból a feldolgozóipari termelés közel három tizedét adó járműgyártás kibocsátása 21,6 százalékkal emelkedett, a közúti gépjármű gyártásában még ennél is magasabb, 32 százalékos volumennövekedést mért a KSH. Az ágazat exportja 19,1 százalékkal nőtt és a belföldi értékesítés is 40,1 százalékkal emelkedett, amiben nyilván benne van a beszállítók teljesítménye.
Három évig tartó visszaesés után már második hónapja emelkedett a második legnagyobb (a feldolgozó iparban 11 százalékos súlyú) alág, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása: áprilisban a kibocsátás 7,8 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, amihez elsősorban az elektronikus fogyasztási cikkek gyártásának több mint 25 százalékos bővülése járult hozzá. Idén először az ágazat belföldi eladásai is nőttek 2,2 százalékkal, míg az export 5,7 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit.
2014 áprilisában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes újrendelése 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 18,2 százalékkal, az új exportrendelések 4,8 százalékkal emelkedtek. Az összes rendelésállomány 18,4 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit. Az export rendelésállomány 18,3, a belföldi rendelések 21,2 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest.
HH / MTI
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.