Igazi tradíció, harkányikum, a nyári fesztiválok elhagyhatatlan eleme – idén értékes nyereményekkel is megtolták a vizespólós mellszépségversenyt valamint az azt kísérő pocakderbit is.
Szombat délután 15 órától a fürdőtől kapott pólóban, a Lepke medence közötti járdán kell csak végigsétálni azokért az értékes nyereményekért, amiket az Árkádban lehet levásárolni.
A 27. Hakrányi Fürdőfesztivál második napján rendezett versenyre – melynek fontos eleme, hogy a medencékből vízzel fröcskölhetik le a lányokat – jelentkezni délután a színpadnál lehet majd, de ezt a fesztivál műsorvezetője sokszor be is fogja mondani.
A nyeremények odaítélésében a zsűri mellett a közönség is fontos szerepet kap, így az első 50, a második 30, a harmadik 20 ezer forintos vásárlási utalványt nyer, amit a pécsi Árkádban lehet elvásárolni.
A lányok szépségversenyét rendre kíséri a férfiak összemérése is, itt a Cecei Sörfőzde által felajánlott kézműves sörért lehet nekivágni a medenceközi sétának: az első hely 3, a második és harmadik két és egy tálcával tölthet az őt győzelemre segítő pocakba.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.