A medvehagyma tartósítása

Életmód - szerző: GR

A medvehagymáról írtunk már, most tippet adunk a tartósításra is, ha nem csak tavasszal élveznénk az ízét!  

 

Medvehagyma tartósításának több módja létezik, íme néhány alapvető lehetőség:

 

1. Medvehagyma fagyasztva  

 

Egészben vagy darabolva, kis dobozokban vagy zacskózva lehet fagyasztani. Fontos, hogy több zacskóba csomagoljuk, mert különben az egész fagyasztó medvehagyma illatú lesz. Érdemes kisebb és nagyobb adagokat is eltenni. Ez felhasználható főzéshez, sütéshez. Fagyasztott medvehagymát akkor érdemes használni, amikor az olajos készítmények már elfogytak, mivel csak olyan ételhez jó, amit sütünk vagy főzünk, szendvicskrémekhez az állaga és a várható „fagyasztóíze” miatt nem alkalmas.

 

2. Medvehagyma szárítva  

 

Radiátoron, villanykályha tetején vagy sütés után, a sütőben lehet szárítani például. A vékony levelek egy éjszaka alatt megszáradnak és sütőben is viszonylag gyorsan megy. Megégetni nem szabad. Akinek van, elektromos aszalója azzal is megoldható. Szárítás után többféle méretben is el lehet tenni, egészben, morzsolva vagy porrá őrölve. Használható fűszerként, krémleveshez, szószokhoz, palacsintába, kelt tésztákhoz, előtte tejben vagy vízben beáztatva.

 

3. Olajos medvehagyma készítmények  

 

-Szárított medvehagyma olajban  

 

Egyszerűen beletesszük a szárított, kis darabokra tört (de nem porrá) leveleket, más szárított, kis kockákra vágott aszalt zöldségekkel (cékla, sárgarépa, paradicsom) és/vagy gyümölccsel (például aszalt almával) együtt hidegen sajtolt olajba. Amikor a zöldségek kicsit felpuhulnak az olajtól, használható szendvicsre, levesekbe, sütőben sütött húsokhoz, párolt húsokhoz, párolt zöldségekhez, krumpli vagy zöldség pürékhez. Ebbe só nem kell, de tehető ízlés szerint.

 

– Friss medvehagyma olajban  

 

Az eltevésénél a lényeg, hogy elég sok sóval és sok olajjal kell eltenni, úgy tart a legtovább. Ki kell forralni az üvegeket és a fém fedőket. Kis méretű üvegeket célszerű használni, mert ha egyszerre kevés fogy a készítményből, a felbontott üvegek könnyebben romlanak. A megmosott, lecsepegtetett és alaposan, tiszta konyharuhán vagy papírtörlőkön megszárított medvehagymaleveleket apróra vágjuk, azután eltehetjük melegen, hidegen, pépesítve, pesztóként magokkal és más fűszerekkel.

 

Medvehagyma fűszerolaj hidegen  

 

Az aprított vagy mixelt medvehagymát tehetünk el ízlés szerinti sóval egy befőttes üvegnyi olajba. Kb. két hét múlva leszűrhető a szép zöldes színű és medvehagyma-ízes olaj. Olajos üvegbe töltve, hidegen tárolva, fűszerolajként, főképp salátákhoz használható.

 

Medvehagyma melegen, olajban lesütve  

 

Talán így áll el a legtovább. Olajban, néhány gerezd aprított fokhagymával, esetleg apróra vágott szalonnával vagy sonkadarabokkal összesütjük az aprított medvehagyma leveleket. Nagyságrendileg 20 deka fér egy kis üvegbe és kevesebb olaj szükséges (kb. 1-1, 5 dl). Nem kell sokáig sütni, ha összeestek a levelek, jó. Kevesebb só is elég (1 kávéskanálnyi , vagy kevesebb), bors ízlés szerint vagy elhagyható. Forrón üvegekbe töltjük, lezárjuk és fejtetőre állítjuk az üvegeket egy 20 percre. Majd betakarva hagyjuk kihűlni őket. Ha ügyesek vagyunk az egész üveg steril. Kihűlés során pedig a teteje jól rászorul, légmentesen záródik. Ez használható meleg ételekhez és szendvicskrémekhez is.

 

Medvehagyma pesto  

 

Mint az előző, csak darált magokat (fenyőmag, törökmogyoró semleges ízűek, de jó a napraforgómag is) is tegyünk a keverékhez, pár percig azzal is süssük. Forrón üvegekbe töltjük és mint előbb lezárva steril lesz.

 

Medvehagymás zsír  

 

10-15 dkg medvehagymát aprítva, néhány kanál felforrósított, olvasztott zsírban (liba, kacsa vagy mangalica a legfinomabb) az előző módon eljárva készíthetünk el. Só ízlés szerint, mert ezt kenyérre kenve is lehet használni. Lehet bele tenni még sült csirkemáj darabokat és / vagy előzőleg vízben kicsit felpuhított, lecsepegtetett, aszalt paradicsomdarabokat. Sterilen, forrón rakjuk el, mint az előzőket.

 

Medvehagymás fűszervaj  

 

Egy-egy adag puha vajat összekeverünk botmixerrel 5-10 db aprított medvehagyma levéllel és ízlés szerinti sóval, borssal. Folpackba csomagolva, kis adagokban fagyasztóba tesszük. Használható szendvicshez, sült és párolt húsokhoz fűszervajként, a forró sültre olvasztva, párolt zöldségek párolásához (akkor fele arányban olajjal kell keverni felhasználáskor), vagy pürékhez.

 

Jó tanács:

 

Amelyik üvegből kifogyott a medvehagyma készítmény jelöljük meg, hogy az az üveg „medvehagymás”. Ezekbe a jövőben is csak medvehagymát érdemes eltenni, mivel érdekes módon- teljesen átveszik a medvehagyma illatot.