A miniszterelnök elárulta, mikor kezdődhet a korlátozások visszavonása

Belföldi hírek - szerző: HH

Amint lesz elég vakcina, hozzákezdenek a korlátozások fokozatos enyhítéséhez – jelezte Orbán Viktor. A miniszterelnök megjegyezte azt is, hogy a kormány gazdaság-újraindítási akciótervet indított, a kabinet meggyőződése ugyanis, hogy a gazdaságot munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel, beruházástámogatással kell újraindítani.

 

Az akcióterv hét lépése a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentése, a lakásfelújítási program, a bajbajutott vállalkozások bértámogatása, az orvosbéremelési program, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a 25 év alattiak szja-mentessége és kamatmentes újraindítási gyorskölcsön biztosítása – 10 millió forintig – a legkisebb vállalkozásoknak – ismertette az ülésnapon.

 

Az akcióterv ezeket követő lépése egy nagyívű beruházástámogatási program, amelyet az EU-val közösen finanszíroznak, és amelynek legnagyobb nyertese a felsőoktatás lesz. Mint mondta, megvalósul az ország legnagyobb egyetemfejlesztési terve 1500-2000 milliárd forintos befektetéssel.

 

Az újraindítás feltételének a vakcinát nevezte a kormányfő, majd ismertette, hogy az orosz gyógyszerből 3 hónap alatt 1 millió ember oltására elegendő oltóanyag érkezik Magyarországra, a kínaiból pedig 2,5 millió ember beoltására elég vakcinát vásárolnak.

 

Az európai vakcinellátás bizonytalanságai mellett is biztosan kijelenthető: a magyarok május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy olyan, hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinákra támaszkodik – mondta a miniszterelnök, aki reális esélyt lát arra, hogy április elejére a beoltottak száma meghaladja a 2 milliót, vagyis minden 60 évnél idősebb regisztrált megkapja az oltást.