A színházat viszi el az óvodásoknak az új program

Belföldi hírek - szerző: HH

Elindult a Déryné Program keretében a Vitéz László alprogram, amelynek célja a színházi kultúra elérhetővé tétele az ország minden szegletében az óvodás korosztály számára.

 

A Vitéz László alprogram célja, hogy komplex művészeti tevékenységeken keresztül bevezesse a bábszínházi élményt az ország valamennyi óvodájába. A kétszer 45 perces foglalkozás első felében drámajátékok, táncház és bábelőadás, míg a második részében kézműves alkotómunka zajlik.

 

A művészeti érdeklődés felkeltése és a színházi nevelés már a legfiatalabb korban kezdődik, erre fókuszál a Vitéz László alprogram, mely díjmentesen juttat el óvodákba játékos színházi foglalkozásokkal kiegészített bábelőadásokat. A témanapok középpontjában a magyar népmesék és eredetmondák állnak. Az előadásokat mozgásos játékok, drámapedagógiai és kézműves foglalkozások egészítik ki.

 

A Vitéz László alprogram közép- és nagycsoportos korú gyermekeknek szól, és nagy hangsúlyt fektet a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek bevonására. A programra április végéig folyamatosan lehet jelentkezni.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.