Élelmiszeripari, táplálkozástudományi együttműködésre vonatkozó megállapodást kötött a Bonafarm-csoport és a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
A Pókos Gergely, a Bonafarm Zrt. vezérigazgató-helyettese, Miseta Attila rektor és Jenei Zoltán, az egyetem kancellárja által jegyzett dokumentum szerint a cégcsoport és a PTE közös tudományos és kutatási-fejlesztési tevékenységet végez, ösztöndíjprogramot indít, továbbá az egészséges táplálkozásban fontos szerepet betöltő élelmiszerek fejlesztésén, gyártásán, az ezt kiszolgáló technológiai háttér innovációján dolgozik a jövőben.
Emellett a Bonafarm szakértői szeptembertől bekapcsolódnak a PTE táplálkozástudománnyal kapcsolatos oktató munkájába. Az élelmiszeripari kutatások különösen annak fényében fontosak, hogy az európai népesség több mint fele túlsúlyos, és több mint 20 százaléka elhízott.
Az OECD legfrissebb, e témában kiadott jelentése szerint Európában Magyarországon a legmagasabb az elhízottak aránya, az ország globálisan az Egyesült Államok, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen áll. A világszervezet adatai szerint a felnőtt magyar lakosság immár 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig – az elhízottakkal együtt – ennek a duplája.
Augusztustól 6 milliárd forintos kerettel indul a Vállalkozó Start II. Program. A támogatás keretében az induló egyéni,...
A Baranya megyei lánglovagok egyszer tűzesethez, tizenegy alkalommal pedig műszaki mentéshez vonultak, míg négy jelzés tévesnek bizonyult...
Az ünnepi hosszú hétvége sem múlt el halálos baleset nélkül. Magyarország útjain legalább öten vesztették életüket. Péntek délelőtt...
Kegyes volt az időjárás a harkányi gasztro- és gyermeknapi programokhoz. A szombat délutáni rendezvény alkalmával került sor...
Nem volt ötös a lottón, így a jövő héten már 850 millióért lehet befizetheti a bolondok adóját....
Mint mindig mindenhol, a Bartók utcában is azonnal megkezdte a Baranya-Víz a gondozásukban álló harkányi hálózat oly...
Pünkösd vasárnap és hétfőn ingyenes a parkolás Harkányban - hívta fel a figyelmet Márton Béla. Aprót dobálni...