Két koncert jön advent utolsó hétvégéjén a szabadtéri színpadra

Helyi - szerző: HH

Folytatódnak az adventi műsorok a Zsigmondy sétány szabadtéri színpadánál. A korcsolyapálya szomszédságában december 18-án, szombaton este a ismét a zenéé a főszerep.

 

Az elmúlt hétvégén a Voisingers is színpadon állt. A képre kattintva galéria nyílik!

 

A téli vásár mellett a szombati programok 17 órakor kezdődnek, amikor Gráf Vivien és Kéméndi Tamás koncertje csendül fel az ünnep jegyében, majd 18:30-tól a Vivat Bacchus adventi koncertje ejti ámulatba az érdeklődőket.

 

Természetesen az est folyamán nyitva lesz a koripálya is, amit a helyiek, a fürdőben aznap jegyet váltók és a fürdő 2019-es újranyitását támogató 19 partnerszálloda- és szálláshely vendégei ingyen használhatják, egyéb esetben 1300 forintot kell fizetni. Ha valakinek korcsolyára van szüksége, 300 forintért bérelhet egyet.

 

A pályán kesztyű használata kötelező: erre nem a jég miatt van szükség – a felület ugyanis egy speciális műanyag burkolat, nem nedves -, hanem balesetvédelmi szempontból előírás. A rendezvény területére – ahol adventi vásár is fogadja a vendégeket – oltási igazolvánnyal lehet belépni.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.