Amíg lehet, járható marad a Dankó utca

Helyi - szerző: HH

A lakók érdekében csak a legvégső pillanatban, a következő hetek során kerül lezárásra a Dankó Pista utca, melynek végén már zajlik a parkoló építése – mondta Baksai Endre Tamás.

 

Harkány polgármestere emlékeztetett: 66 millió forintos nyertes pályázatnak köszönhetően amellett, hogy az óvodához vezető út megújul, a közterületen vizesárok és járda is kialakításra kerül. A legkisebbek intézményénél a parkoló térkövezését készítik elő, ahol mintegy félszáz autó tud majd várakozni.

 

Ugyan az ovi parkolójába a munkálatok miatt már nem lehet behajtani, de az utcát nem zárták a munkálatok kezdetével le: erre csak akkor kerül sor, amikor azt a burkolaton zajló munkálatok feltétlenül szükségessé teszik, erre várhatóan csak néhány hét múlva kerül sor.

 

A teljes beruházás várhatóan augusztus első heteiben zárul.