Két év kihagyás után idén augusztus első hétvégéjén rendezik meg ismét a nemzetközi repülőnapot és haditechnikai bemutatót Kecskeméten.
Orosz Zoltán altábornagy, vezérkarifőnök-helyettes a budapesti Utazás Kiállításon tartott sajtótájékoztatón elmondta: több mint húsz országot hívtak meg, a végleges visszajelzéseket még várják. Az előzetes, informális jelzések biztatóak, három ország pedig már biztosan küld köteléket. Így Horvátország és Spanyolország kötelékei, valamint Oroszország „orosz vitézek” formációja már biztosan részt vesz a dinamikus bemutatón.
A Magyar Honvédség légiereje mellett a magyar polgári repülés, sportrepülés képviselőit is meghívták. A jelenlegi tervek szerint mindkét nap több mint hétórás programmal várják majd az érdeklődőket – mondta a vezérkarifőnök-helyettes.
Orosz Zoltán kiemelte: minisztérium és a honvédség is fontosnak tartja, minél több civil látogasson ki az augusztusi rendezvényre. Mint mondta, amellett, hogy a honvédség teljes technikai arzenálját bemutatják, igyekeznek minden információt közölni arról, hogyan válhat valaki katonává, és miért jó, ha valaki a honvédségnél a hazáját szolgálja. Arra készülnek, hogy a lehető legrészletesebben mutassák be a honvédséget, annak mindennapjait, valamint azt, hogy az adófizető állampolgárok forintjai hogyan hasznosulnak a biztonság megteremtése érdekében – fogalmazott.
A 2013-as repülőnap jegyárai nem változtak 2010-hez képest. A kedvezményes jegyvásárlás egészen a rendezvényt megelőző napig, augusztus 2-ig tart – tette hozzá Orosz Zoltán.
Borbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára, a rendezvény szervezéséért felelős szervezet elnöke a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter idén először száz szociális jegyet is felajánlott a megyei kormányhivataloknak. Ezen jegyek kiosztásáért a megyei kormányhivatalok felelősek, az utaztatásokat pedig a HM intézi. Azt szeretnék, ha a szociális rászorultság alapján kapható jegyekből elsősorban a tanulók részesülnének, hiszen ők akár „a jövő pilótái” is lehetnek – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
A rendezvényről folyamatosan frissülő információk a www.repulonap2013.hu oldalon olvashatók.
(forrás: MTI)
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.