Kedvezően alakították a statisztikát a nehezen járhatóvá váló utak. Míg a kisebb koccanások, árokba csúszó autók száma többszörösére emelkedett, sérüléssel járó balesetből 103 darabot számlálhattak az egy pihenőnapos hétvégén úgy, hogy a munkával töltött szombattal kezdődik csak a statisztika.
A hatóságok közlése szerint szombaton és vasárnap 27 súlyos, 74 pedig könnyű sérüléssel végződött. A hagyományosan péntektől vett a mutatók már nem kedvezőbbek, mint az év bármely más hétvégéjén.
Pénteken reggel két kocsi ütközött frontálisan Bicske külterületén, mindkét sofőr meghalt. Kisteherautó és személygépkocsi karambolozott péntek este a Bács-Kiskun megyei Kerekegyháza közelében, ott egy ember vesztette életét, egy pedig megsérült.
Halálos baleset történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Méránál is szombaton délelőtt, amikor egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze. A személyautóban utazó szlovák férfi és egy nő a helyszínen meghalt.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.