Az Érték és Minőség Nagydíjat valamint különdíjat kapott a harkányi fürdő

Életmód - szerző: KT

Érték és Minőség Tanúsító Védjegyet valamint egy különdíjat is kapott a Harkányi Gyógyfürdő. Az elismerést csütörtökön vehette át Baksai Endre Tamás polgármester és Herendi Ferenc igazgató a Parlament Főrendházi üléstermében.

 

A több mint negyed évszázados múltra visszatekintő, innovációt, fenntarthatóságot és versenyképességet előtérbe helyező pályázati rendszer azokat a gazdasági és kulturális szervezeteket, legkiválóbb termékeiket, szolgáltatásaikat minősíti a Kárpát-régióban, amelyek átlag feletti színvonalon teljesítenek az adott területen.

 

A gazdasági szereplőknek napjainkban új körülmények között kell sikeresnek lenni – mutatott rá Latorcai János. E folyamatban kiemelt szerepe van a rendszer valódi értékmérőjeként működő díjnak, mely vedjegyét a jók közül csak a legjobbak érdemlik ki – szögezte le az Országgyűlés alelnöke megnyitó beszédében.

 

Kanizsai-Tóth Csaba a Parlament Főrendházi üléstermében

 

A jól ismert és elismert védjegy bizalmat épít a fogyasztók körében – fogalmazott köszöntőjében Kanizsai-Tóth Csaba. Igazi minőséget csak akkor érhetünk el, ha a legapróbb részletekben is a kiválóságra törekszünk – tette hozzá a védjegyet használó FÁN Group cégvezetője, a hazai gazdaság egyik legfontosabb hídjának nevezve az elismerést.

 

Sokszor nem a jól bevált gyakorlatok, hanem az alkalmazkodás képességére van szükség a helytálláshoz. Idén 32 pályázó 38 munkája érdemelte ki az Érték és Minőség Védjegy használatát – összegezte Kiss Károlyné Ildikó. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat alapítója rámutatott: ezek a vállalkozások nem csak hazai, de nemzetközi vonatkozásban is a legmagasabb színvonalat képviselik.

 

Herendi Ferenc, Farkas Sándor és Baksai Endre Tamás a Parlament Főrendházi üléstermében

 

A csütörtöki átadó ünnepségen a Harkányi Gyógyfürdőnek ítélt Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát Baksai Endre Tamás, a tulajdonos önkormányzat polgármestere és Herendi Ferenc, a fürdő marketing- és ellátási igazgatója vette át az Országház Főrendházi üléstermében Farkas Sándortól, az Agrárminisztérium miniszterhelyettesétől.

 

A Marketing Art által kiírt, pályázati rendszerhez kapcsolódó 400 ezr forint értékű szolgáltatás különdíját szintén a Harkányi Gyógyfürdő számára adták át.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.