Az európai FBI ötletét feszegetik a németek

Nagyvilág - szerző: KT

Wolfgang Ischinger, a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia elnöke – korábbi washingtoni és londoni nagykövet – egy amerikai mintára létrehozott szövetségi rendőrség felállítását javasolja.

 

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) mintájára azért hozna létre a német diplomata egy uniós rendőrhatóságot, mert véleménye szerint csak így lehet hatékonyan fellépni a nemzetközi bűnözés, a terrorizmus ellen. Jelenleg ugyanis valamennyi nemzet rendőri szerve olyan illetékességi területtel bír, mely számára a határok átlépése komoly akadályt jelent.

 

Ischinger a DPA német hírügynökségnek adott interjújában ezt azzal kapcsolatban jegyezte meg, hogy szerinte nem elegendő a német elhárítás megerősítése, hanem szükség az Európai Unióban egy egységes rendőri hatóságra. Mint mondta, Németországnak már gyakorolnia kellett volna befolyását az Európai Unióban, hogy létrejöjjön egy ilyen szervezet.

 

Az uniós tagországok jelenleg is rendelkeznek több eszközzel és szervezettel, melyek a rendőri szervek együttműködését szabályozzák, segítik és ellenőrzik – mint például az Europol -, de határokon átnyúló, az egész Európai Unióban illetékességgel bíró rendőrség nem üzemel.

 

A téma jó eséllyel előkerül a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián, amit február 17-19. között tartanak meg.