Az idén többen üdülhetnek az Erzsébet-program keretében

Gazdaság - szerző: GR

A tavalyi üdülési csekkek fel nem használt részéből 498 millió forinttal megemelik az Erzsébet-program 2,5 milliárd forintos induló összegét, így idén kétszer annyi nagycsaládos és nyugdíjas üdülhet – jelentette be Nagy Anna, a program új szóvivője – volt kormányszóvivő – kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Az Erzsébet-program Magyarország legkiterjedtebb és legsikeresebb szociális programja, sőt a kedvezményes üdülésben részt vevők számát az egész lakosságra vetítve Európa egyik legsikeresebb szociális programja is – mondta Navracsics Tibor a tájékoztatón.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hangsúlyozta: Magyarország nemzetközi viszonylatban is az élvonalba tartozik azzal, hogy egy tízmilliós ország tavaly 100 ezer embert – ebből 30 ezer gyermeket – üdültetett kedvezményesen.

A Fidesz arra bíztatja az embereket, hogy minél többen vegyék igénybe az idén a tavalyinál is nagyobb keretösszeggel gazdálkodó Erzsébet-programot és gondoskodjanak ezen keresztül maguk és családjuk nyaralásáról – jelentette ki kedden újságírók előtt Bábiné Szottfried Gabriella (Fidesz).

A parlamenti képviselő emlékeztetett arra, hogy már pályázhatnak a kedvezményes üdülési lehetőségekre a nagycsaládosok, a nyugdíjasok, a közszférában dolgozók, továbbá a fogyatékkal élők vagy fogyatékkal élőket nevelő családok is. Kiemelte: 2013-ban a tavalyihoz képest nagyobb keretösszeggel indul a program, a 2,5 milliárdos induló összeget a tavalyi üdülési csekkek fel nem használt részéből újabb félmilliárd forinttal emelik.

Bábiné Szottfried Gabriella felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázati határidő március 20-a, ezért arra biztat mindenkit, hogy keresse fel a program internetes oldalát és böngésszen az elérhető szállodák, apartmanok között.

(Forrás: MTI)