Baján kétmilliárdos turisztikai fejlesztés indult

Belföldi hírek - szerző: KT

Nem csak híreiben tündököl a Halászlé Fővárosa, a tettek mezejére is lép. Elindult a „Baja fesztivál-város turisztikai háttér infrastruktúrájának komplex fejlesztése” projekt megvalósítása, amelyhez közel 2 milliárd forintot nyert a város önkormányzata – jelentette be Zsigó Róbert, Baja fideszes polgármestere csütörtökön a Bácskai Kultúrpalotában tartott sajtótájékoztatón.

 

A turisztikai beruházás azt a célt szolgálja, hogy a mai kornak megfelelő körülmények között lehessen bemutatni Baja egyedülálló természeti környezetét – mondta a polgármester. A beruházás során épülő gyalogos- és kerékpárutak, illetve hidak segítenek abban, hogy a bajai idegenforgalom infrastrukturális háttere kiépüljön, és a turisták hosszabb időt töltsenek a városban. Baja városa a méltó helyére kerülhet a turisztikai térképen – tette hozzá. Zsigó Róbert, aki Baja és térsége országgyűlési képviselője is, úgy fogalmazott: a beruházás elkészülte után „elmondhatjuk, hogy kormányzati támogatással, saját munkánkból, illetve az itt élők szorgalmából valóban sikeressé tettük ezt a várost”.

 

Rádóczi Valéria, a bajai önkormányzat városfejlesztési és vagyongazdálkodási irodájának vezetője ismertette az öt fő elemből álló projekt részleteit. Az első elem a Petőfi-szigeten az egykori ifjúsági házból kialakítandó turisztikai központ lesz, ahol információs pont, fesztiváliroda és kerékpárkölcsönző működik majd. A második elem a Pandúr-falu ökopark nevet kapta. Ez a Nagy-Pandúr-szigeten valósul meg, ahol egy ökoturisztikai látogatóközpont épül ötemeletes kilátóval, tanösvénnyel, főzőhelyekkel. Emellett 12,3 kilométer hosszú kerékpárút épül, amely az Atlanti-óceánt a Fekete-tengerrel összekötő EuroVelo6 európai kerékpáros úthálózat magyarországi szakaszához csatlakozik. A kerékpárút a Petőfi–sziget felé a régi hídon keresztül a szigeten végighaladva éri el a projekt eredményeként újonnan megvalósuló harmadik projektelemet, a kerékpáros és gyalogos hidat, amely után halad tovább a Nagy-Pandúr-szigeten kialakítandó kerékpáros túraútvonalra, ami a projekt negyedik eleme. Az ötödik elem a belvárosban, a Sugovicán található víziszínpad felújítása a nézőtérként használatos vízparti lépcsőkkel együtt.

 

Az irodavezető elmondta: a projekt finanszírozása 98 százalékos támogatottságú, ezért az önkormányzatnak csak 35 millió forint önerőt kell biztosítania a tervek szerint 2014. június 30-ig elkészülő beruházáshoz. A turisztikai fejlesztés az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

MTI/HHO


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.