Baksai Endre Tamás: értékeink ápolása lokálpatrióta kötelességünk

Helyi - szerző: HH

Egy város, egy közösség nem csak a benne élő emberekből, hanem az őket összekapcsoló szokásokból, hagyományokból is áll. A májusfa felállítása majd kitáncolása Harkányban olyan, több évtizedre visszatekintő hagyomány, melynek alapjait elődeink tették le – emlékeztetett Baksai Endre Tamás.

 

 

Harkány polgármestere hozzátette: van, aki közülük a ma is velünk ünnepel, és van, aki már nincs köztünk, de elvitathatatlan érdeme van kulturális örökségünk terén.

 

Fontos, hogy ezeket az alapokat tovább erősítsük, illetve felépítsük rájuk mindazt, amit gyermekeink, unokáink kapnak örökül – emelte ki Baksai Endre Tamás, leszögezve: ezeknek az értékeknek a felismerése, ápolása és hordozása lokálpatrióta kötelességünk, ezért álljuk idén is szalagokkal a kezünkben körbe ezt a májusfát.