Baksai Tamás: rengeteg közös témánk van a harkányiakkal

Helyi - szerző: KT

Az október 12-i helyhatósági választások során a Fidesz színeiben induló Baksai Endre Tamás nyerte el a polgármesteri tisztséget. Az elmúlt egy hónap tapasztalatairól és eseményeiről kérdeztem Harkány első emberét.

 

 

Ha kettébontjuk az eseményeket önkormányzati ügyekre és házon belüli teendőkre, melyik volt az első ügy, amivel foglalkoznia kellett? Mik követték?

 

Az első ügy amivel foglalkoznom kellett a Tenkesvíz KFT 85,4 millió forintos követelése, amelynek a harkányi önkormányzathoz való átutalásának jogosságáról megoszlik a jogászok véleménye. Jelenleg nyomozás folyik az ügyben, a felelősöket még nem nevezték meg. Egy biztos, hogy az előző képviselőtestület és a polgármester elismerte a Tenkesvíz követelésének jogosságát. A visszafizetés viszont nem történt meg, ez a feladat ránk vár, csak a pénz nincs a kasszában, ezért kezdeményeztük az Állami Számvevőszék vizsgálatát.

 

Másik nagy tétel egy telekügy, ami a 2010-es váltás környékére nyúlik vissza. Volt egy projektje a harkányi önkormányzatnak, ami a benzinkút melletti rossz bekötőutat egy úgymond keleti elkerülő szakasszá alakította volna, ami a Lankán túl az ifjúsági tábor környékén ér ki a Siklósi útra. Az ott lévő belterületek feltárásával egy új szállodafejlesztési terület jöhetett volna létre. Pályázati forrásból lett volna finanszírozva a projekt, de meg kellett hozzá venni az érintett telek egy részét. A megállapodás meg is született a céggel, de a 2010-es választások után a polgármester leállította a projektet, a telek árát nem fizette ki, inkább elkezdett pereskedni velük. Ezt a pert elbukta. A per eredményeként a 60 millión felül még 20 millió – késedelemi kamat perköltség ésatöbbi – is hozzájött. Az útépítésre a pályázat mára elúszott, most egyezkedünk a fizetéssel kapcsolatban, úgy érzem, kedvező párbeszéd alakult ki és jó megoldás fog születni.

 

Augusztusban hitelfelvételről volt szó. Beszélhetünk felelős gazdálkodásról?

 

Egyáltalán nem. Ha csak a legutóbbi megmozdulást, a kampánykorzó néven elhíresült utat nézzük sem. Az önkormányzat nem engedhette meg magának a beruházást, ugyanis 159 millió támogatás igénnyel beadtak egy ÖNHIKI pályázatot. Ebben leírták, hogy már a költségvetés tervezésekor is tisztában voltak azzal, hogy a várható bevételek közé beállított 190 milliós követelés állomány beszedése nem fog teljesülni.

 

Az előző testület felvett egy 160 milliós hitelt. Amit abból kimerítettek, mostanra sikerült visszatölteni. Amikor átvettem az önkormányzatot, 247 millió hiányt tudhattunk magunknak. Ez abból tevődött össze, hogy 60 millió volt a számlán és 307 millió volt a kötelezettségvállalás. Az azonnali tűzoltásnak köszönhetően az önkormányzat fizetési mérlegén nagyságrendileg 50 milliót tudtunk javítani.

 

Házon belüli ügyek?

 

A városgondnokságot közvetlen alpolgármesteri felügyelet alá helyeztem, mivel annak irányítása polgármesteri hatáskörbe tartozik. Elindítottunk egy közbeszerzést az üzemanyag vásárlással kapcsolatban. Évi 27 ezer liter gázolajat vásárolunk, kedvezmény nélkül, ezzel senki sem foglalkozott. Pedig ha csak 10 forintot tudunk fogni minden literen, az is jelentős. Ezzel párhuzamosan ésszerűsítettük az autók használatát is, valamint ellenőrizzük és újratárgyaljuk valamennyi beszállítói szerződésünket.

 

Jelenleg folyik az önkormányzati szerződésállomány felülvizsgálata és az adótartozások számbavétele. Ez több, mint négyszáz ügyet jelent.

 

Lesznek az önkormányzaton belüli személycserék?

 

Október 12-től nincs olyan aki ránk szavazott, sem olyan, aki nem. Október 12-től harkányiak vannak. Az önkormányzat alkalmazottjaival szemben elvárásokat fogalmazunk és fogalmaztunk meg amellett, hogy a bújtatott állásokat nem tartjuk fenn, mivel alapvető elvárás, hogy eredményt kell elérni. De aki felveszi a ritmust és alkalmazkodik az elvárásokhoz, annak továbbra is számítok a munkájára.

 

Jegyzőválasztás előtt állunk. Mikorra várható a tisztség betöltése?

 

Szeretném, ha még karácsony előtt meglenne az új jegyző. Körvonalazódott azok köre, akik szóba jöhetnek, van közöttük harkányi illetve környékbeli fiatal is, aki eredményes a szakmájában. Egy héten belül lesz kiírva a pályázat és várjuk a jelentkezéseket.

 

A napokban közmeghallgatást tartanak. Ez rendszeres lesz?

 

Rengeteg közös témánk van a harkányiakkal. Ahogy most 24-én, úgy az elkövetkezendő öt év során sem szeretnénk elbújni előlük, hiszen a választásokon nem csak felhatalmazást, hanem bizalmat is szavaztak a testületnek. Öt éven át rendszeresen ki szeretnénk és ki kell állni eléjük, hogy büszkén mutathassuk fel azokat a valós eredményeket, amiket elértünk és ne fordulhasson elő az, hogy nem ismerjük fel a problémákat.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.