Baranyába is elért a számlagyár keze

Belföldi hírek - szerző: HH

Ötven cégből álló, másfél milliárd forint költségvetési kárt okozó számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – közölte a hatóság.

 

Egyetlen férfinél futnak össze annak a bűnszervezetnek a szálai, amely az ország különböző pontjain működő társaságoknak állított ki fiktív számlákat, a megrendelők igényeinek megfelelően reklámról, építőipari szolgáltatásokról vagy éppen gépjármű-értékesítésről. Két társaságnak több mint kétszáz fiktív magyar számlát állítottak ki, hogy azok így megkerülhessék a külföldről behozott és itthon forgalmazott autók után az áfafizetést.

 

Előfordult az is, hogy több mint negyvenmilliós gumiabroncs-beszerzést, fagyállóvásárlást, autós termék értékesítését számolták el egy szlovák cég nevére szóló, áfa nélküli, nettó értékű számla alapján, miközben az árukat Magyarországon használták fel.

 

A megrendelők átutalással fizettek, a számlagyár pedig ennek az összegnek a 8-12,5 százalékos jutalékkal csökkentett részét szinte azonnal vissza is juttatta a cégek képviselőinek. A jutalék miatt egyébként a megbízókat a NAV nemcsak költségvetési csalással, hanem vesztegetéssel is gyanúsítja, a számlagyár pénzt elfogadó tagjai pedig a költségvetési csaláson túl vesztegetés elfogadásáért is felelhetnek – közölte az adóhatóság.

 

A NAV pénzügyi nyomozói összesen hatvan, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt hallgattak ki Baranya mellet Budapestről, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Pest megyéből is, akik akár húsz évet is kaphatnak tettükért. Az akcióban lefoglalt és zár alá vett ingatlanok valamint járművek értéke a költségvetésnek okozott másfél milliárd forintos kár csak egy részét fedezi.

 

 

   
 

A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.