Baranyában tavaly 11 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma

Helyi - szerző: GR

Baranyában tavaly az előző évhez viszonyítva 11 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, 10 település „bűnmentes” volt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságnak kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll, hogy míg 2011-ben 16 434, addig tavaly 14 602 bűncselekményt követtek el a megyében. Ezen belül a közterületen elkövetett bűncselekmények száma két évvel ezelőtt 3321, tavaly 2908 volt, amely 12,4 százalékos csökkenést jelent. Utóbbi kategóriában Baranyánál csak négy megye mutatói voltak jobbak.

A rendőr-főkapitányság kitért arra, hogy a megye 301 települése közül 2011-ben 4, tavaly viszont 10 településén nem követtek el bűncselekményt.

Az egyes bűncselekmény-csoportokra térve kiemelték, hogy a személy elleni erőszakos cselekmények száma 1514-ről 1451-re, a családon belüliek 294-ről 268-ra csökkentek.

Az összbűnözés több mint 53 százalékát kitevő vagyon elleni bűncselekmények száma 8492-ről 7800-ra esett vissza, közlekedés elleni bűncselekményből 2011-ben 553, tavaly 443 történt, vagyis 19,6 százalékkal csökkent. Utóbbi a közlekedéssel kapcsolatos jogszabályi szigorítások eredménye.

A rendőr-főkapitányság hangsúlyozta, nyomozati eredményessége jobb az országos átlagnál, tavaly a megyében történt összes emberölést és emberölési kísérletet sikerült felderíteni.

Megjegyezték: a sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma 514-ről 459-re, 11 százalékkal csökkent, a halálos kimenetelű balesetek száma azonban 17-ről 32-re emelkedett, ám ez utóbbi 25 százalékkal kevesebb, mint amennyi 2001-ben volt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az idei terveivel kapcsolatban közölte: a közterületek rendjének biztosításával növelni szeretné a lakosság biztonságérzetét, és javítani kívánja a rendőrség reagálóképességét. Horvátország júliusi európai uniós csatlakozásával összefüggésben pedig fontosnak tartja a határátkelőhelyeknél az egymegállásos ellenőrzési rendszer bevezetését, valamint a horvát-magyar határszakasz aknamentesítését.

(Forrás: MTI)