Betilthatják Amerikában a Tik-Tokot

Technológia - szerző: HH

Az amerikai képviselőház 352 igen szavazattal, 65 nem ellenében elfogadta azt a törvényt, amely a TikTok betiltásához vezethet az Egyesült Államokban.

 

A jogszabály előírja a közösségi oldal kínai tulajdonosának, hogy a hatályba lépést követő 6 hónapon belül adja el az Egyesült Államokban működő, 170 millió felhasználóval rendelkező leányvállalatát egy amerikai cégnek, ellenkező esetben annak működését megtiltják.

 

A törvényjavaslat beterjesztői szerint a kínai alkalmazás nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára, mert a kínai tulajdonos, a ByteDance nevű technológiai vállalat a kínai kormányzat befolyása alatt áll, és a hatályos kínai törvények értelmében bármikor arra kötelezhetik, hogy átadja felhasználóinak adatait a kínai állam számára.

 

A képviselőházi szavazást követően a jogszabály a felsőház, a szenátus elé kerül, melynek szóvivője nem tett ígéretet arra, hogy a jogszabályt szavazásra a szenátorok elé terjesztik. Joe Biden elnök jelezte, hogy amennyiben elé kerül a törvény, alá fogja írni.

 

Elfogadás esetén a TikTok-törvény hatályba lépését jogi felülvizsgálat is késleltetheti, annak alkotmányosságát a szövetségi Legfelsőbb Bíróság állapíthatja meg.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.