Koncertekkel, kiállításokkal, gasztronómiai és gyermekprogramokkal, vadásznappal várja az érdeklődőket a Bőköz-Ormánság Fesztivál. Magyarország egyik legszegényebb régiójában augusztus 23-tól 26-ig immár harmadik alkalommal rendezik meg a programok sorozatát. Huszonhét helyszínen hatvan program lesz, kétszáz amatőr és hivatásos művész lép fel négy faluban: Kémesen, Szaporcán, Tésenfán és Drávacsehiben. A rendezvény fellépői között lesz Hobo, a […]
Motoros és személygépkocsi ütközött nem sokkal tíz óra előtt a 66-os főúton Magyarszék és Oroszló között. A motoros berepült a személygépkocsi ablakán, a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta, a helyszínen meghalt. Az 52 éves motoros férfi egy régebbi Volkswagen Golffal ütközött, amiben ketten – sofőrje a lábán, utasa fején – megsérültek; őket […]
Előzetesben érte a hír, hogy a 2017-ben országszerte felgyújtott szalmabálák miatt vádat emeltek ellene. A 26 éves nagykátai férfi 2017 őszén több mint 50 millió forintot égetett porrá. A Komlói Járási Ügyészség jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki 2017 őszén az ország különböző pontjain szalmabálákat gyújtott fel. Különös […]
Elkészült a száznyolcadik tűzoltóautó, melyek közül egyet kedd délután adtak át Pécsen. A jármű a sásdi katasztrófavédelmi őrs munkáját segíti majd. A hazai tűzoltóautó-gyártás újraindításának köszönhetően összesen száznyolc tűzoltóautó készült el uniós támogatással a BM Heros Zrt. üzemcsarnokában összesen 14,5 milliárd forintból. A tűzoltókocsi és egy Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat számára átadott terepjáró […]
Méhbetegség megjelenése miatt azonnali zárlatot rendeltek el kedden Pécsett és kilenc szomszédos község egyes településrészein – közölte a megyeszékhely önkormányzata. A Pécsi Járási Hivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztályának korlátozása értelmében az érintett területekről tilos kivinni méheket, fiasításos és mézes lépet, virágport, kaptárt, a kaptárok belső tartozékait. Az érintett helységekbe tilos behozni méheket – […]
A héten áll bíróság elé az az osztrák férfi, aki a Harkány határában épülő napelempark akkori biztonsági őrét késelte meg. A korábban vele alkoholizáló fogdmeg súlyos sérülésekkel került a kórházba. A rendőrség akkor azt közölte, a nyomozás érdekeire való tekintettel nem közöl részleteket a közbiztonságba vetett hitet is megingató ügyről, de a bíróság ezt nem így […]
A júniusi viharok után a biztosítókhoz péntekig 18,5 ezer bejelentés érkezett, a károk előzetesen becsült értéke 1,914 milliárd forint – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A jelenlegi adatok szerint a legtöbb kár Baranya megyén túl Budapestet, Pest, Bács-Kiskun, illetve Vas megyét érte. Az átlagkifizetések egyes társaságoknál elérik a 130 ezer forintot. Mivel azonban […]
Elkülönítették azt a pécsi egyetemistát, akinél fertőző tuberkulózist mutattak ki, a vele érintkezésbe lépő társait vizsgálják. A tbc gyógyszerekkel eredményesen és könnyen kezelhető, hazánkban országosan 5-10 megbetegedést regisztrálnak 100 ezer lakos között. Tavaly augusztusban szintén egy pécsi egyetemistánál mutatták ki a kórt.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy komlói férfi ellen, aki a segítségére siető mentősökre támadt. A vádlott tavaly decemberben otthon rúgott be, amitől rosszul lett, elesett és fejsérülést szenvedett. Ellátására mentőt hívtak. A részeg a mentőautóban felállva megpróbálta megütni és megrúgni a mentőápolót, akit végül […]
A minősíthetetlen minőségű baranyai főút miatt és az átmenő kamionforgalom ellen tiltakoztak a helyiek félpályás útlezárással szerda délután Darányban. A jövő év végéig 72 – nem elírás: hetvenkettő – kilométer, a kereskedelmi forgalom szempontjából többnyire jelentéktelen útszakasz újul meg Baranyában, ez a darányiakat sem vigasztalja. A megyében 1600 kilométernyi úthálózat van, a főutat kevés […]
Külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül legfeljebb 400 millió forint támogatást kaphat Vajszló a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint. A pénzt az ipartelep teljes körű felújítására, a szennyvízhálózat kiépítésére valamint egy 33 méteres medence építésére fordíthatja. A Központi Maradványelszámolási Alap terhére megítélt összegről Orbán Viktor már korábbi, Vajszlón tett látogatása alkalmával is […]
Férje, egy 17 éves lány, 19 éves veje és egy öt hónapos gyerek ült még abban a kocsiban, melynek egyetlen túlélője a 43 éves Éva. A múlt heti viharban dőlt egy fa az autójukra Dombóvár közlében. A benne utazó öt személy közül négyen meghaltak, az egyetlen túlélő saját felelősségre elhagyta hétvégén a kórházat. Épp […]
Kigyulladt egy családi ház teteje Garéban. A siklósi tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a lángokat. A körülbelül nyolcvan négyzetméteres családi ház a Rákóczi Ferenc utcában kapott lángra este nyolc óra után. A tűzoltók megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását, az első híradások szerint nem sérült meg senki. A siklósi lánglovagok legutóbb is egy […]
Vádemelést javasol a rendőrség egy sellyei nő ellen, aki elsikkasztotta egy idős asszony nyugdíját. Kölcsönt is kapott, amit a nyugdíjból fizetett vissza. Sikkasztás bűntett, valamint hamis magánokirat felhasználása vétség miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 35 éves sellyei nő ellen. A gyanú szerint a nő 2012 januárja és 2017 márciusa között egy nagyvátyi idős […]
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a legmagasabb fokú, narancs riasztást adott ki a Komlói- Hegyhát- és Pécsváradi járások kivételével Baranya megyére. Délnyugat felől zivatarrendszer érkezik, amely éjszaka északkelet felé helyeződik, legkisebb eséllyel a Tiszántúl északi felét érintheti. Szombat napközben és este több várható dörgés, villámlás. Heves zivatarokra is számítani kell nagyobb eséllyel ma […]