A Szigetvári Rendőrkapitányság kezdeményezésére közös munkaértekezleten vettek részt a szigetvári, árpádtetői és sellyei erdészek, valamint a siklósi és szigetvári rendőrök. A rendezvényt Keszi László, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. A Sellyei Erdészetet Molnár Tamás igazgató, a Szigetvári Erdészetet Sajgó Ferenc igazgató, az Árpádtetői Erdészetet Kincses Miklós erdőgondnok, a Siklósi Rendőrkapitányságot dr. Harmati […]
Az enyhe novemberi időjárástól függetlenül a Magyar Közút mától kezdődően az ország teljes területén, így Baranya megyében is téli üzemmódra váltott. Ez azt jelenti, hogy 4 mérnökségén keresztül 145 fővel látja el a társaság az 1629 kilométeres megyei közúthálózaton a téli feladatokat, 24 órás ügyeleti szolgálat mellett. Minden év november 10. napjától téli üzemmódra […]
A Baranya Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy komlói férfi ellen, aki barátját egy közös italozás alkalmával leszúrta – közölte az ügyészség. A két férfi baráti viszonyban volt, májusban együtt italoztak a sértett komlói lakásában. Estére mindketten berúgtak, és össze is vesztek. A vita alkalmával egymásnak estek, kölcsönösen ütötték egymást. Egy […]
Zengővárkony „hős” szelídgesztenyéje lett idén az Év fája. A zsűri a fonyódi fehér nyárfáknak ítélte oda a Hős fa címet, az Országos Erdészeti Egyesület pedig a gyulaji odvas hársfának adta különdíját – közölte az Ökotárs Alapítvány. Felidézték: az Ökotárs Alapítvány nyolcadszor rendezte meg az Év fája versenyt, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az […]
A pécsi mellett a Semmelweis, a debreceni és a szegedi egyetem is felkerült a Times Higher Education világrangsorára. Az orvosi és egészségtudományi egyetemeket egy ötszázas listán veszik sorba, az élvonalban hat amerikai, három brit és egy ausztrál intézménnyel. A Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem a 301-400., a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem […]
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy budapesti férfi ellen, aki tavasszal ismeretlen társával betört két pécsi lakásba. Az azonban nem volt meg neki, hogy az egyikben biztonsági kamera rögzítette az akciót. A vádlott és társa 2017. áprilisában azért utazott Budapestről Pécsre, hogy lakásokba törjenek be. Egy társasházi lakást törték fel először, […]
Folyamatosan javítgatja, fejleszti hálózatát az áramszolgáltató, ezért a héten egy csomó áramszünetre kell készülni. Az E.On az üdülőtelep mellett a belvárosban is több áramszünetet tervez a héten. Kedden, azaz november 7-én 16 órára kapcsolják vissza a szolgáltatást Harkányban az Avar, Babér, Berek, Buzogány, Ciklámen, Gyöngyvirág, Hajnalka, Homok utca, a faiskola és a Lanka part, […]
Az elmúlt évről benyújtott személyijövedelemadó-bevallásban az adózók negyede érvényesített családi kedvezményt, de sokan vették igénybe az első házasok, valamint a súlyos fogyatékosság kedvezményét is. A 2016-ban megszerzett jövedelmek adókötelezettségét többféle kedvezménnyel is csökkentették az adózók Baranyában – közölte a NAV. A családi kedvezményt 39 ezren érvényesítették 46,1 millió forint összegben, az egy adózóra jutó […]
Még október harmadika délutánján loptak el Vajszlón 140 ezer forintot egy közintézmény udvarán hagyott autóból. A sofőr másnap szólt a rendőröknek, akik két órán belül elfogták a tolvajt. A gépkocsivezető elmondása szerint azért nem zárt be az ajtókat, mert úgy gondolta, hogy a bekerített udvaron nem lopnak ki belőle semmit. Az autó kesztyűtartójában két […]
Megnevezte a Momentum 106 egyéni jelöltjét. A pártelnök, Fekete-Győr András mellett az elnökség tagjai; Soproni Tamás, Cseh Katka, Dukán András és Orosz Anna is vállalták a 2019 tavaszi megmérettetést, Pottyondy Edina azonban nincs a névsorban. A vezetésen túl Hajnal Miklós szóvivő és Benedek Márton, Göncz Árpád unokájának neve is olvasható a teljes listában. […]
Kilenc versenyzővel vett részt a Harkányi Diáksport Egyesület a Nové Zamky-ban huszonharmadik alkalommal megrendezett Delfin kupán. A szlovákiai Érsekújváron idén négy ország sportolói álltak rajtkőre. A harkányi úszók 3 ezüst, 5 bronz, 10 negyedik, öt ötödik, valamint 9 hatodik helyezést értek el. Az egyéni eredmények alapján Ahmann Bence 50 pille 2., […]
Több mint harminc riasztást kaptak tegnap a Baranya megyei tűzoltók a vihar miatt, főként fakidőléshez. A vihar Pécs mellett főként Mohács és Komló térségét érintette, de Siklóson is nyomot hagyott. A fák sok esetben épületekre, villany- és távközlési vezetékekre dőltek, több alkalommal pedig az utakat zárták el rövidebb időre. Siklóson reklámtáblák törtek össze […]
Régiónkra is másodfokú, narancssárga figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra. Az előrejelzés szerint a széllökések meghaladhatják a 90 kilométeres óránkénti sebességet. A hét utolsó napján nappal 12 fokos csúcs várható, míg éjszaka 7 fokig süllyed a hőmérséklet. A szombat éjszaka észak felől megnövekvő felhőzetből vasárnap délutánra eső várható.
A migránsok elleni hadjárat első régióbeli állomására, Sellyére érkezik Csepreghy Nándor. Az Ormánsági Közösségi Ház november másodikán fogadja a parlamenti államtitkárt, aki a nemzeti konzultáció által a migránsellenes szemléletmódot fogja népszerűsíteni. Az este 7 órakor kezdődő rendezvényt arra a gondolatmenetre fűzik fel, miszerint Brüsszel összeesküdött Magyarország ellen, és tömegesen akar migránsokat betelepíteni hazánkba. A kampány […]
Már több mint négyezer külföldi hallgatója van a Pécsi Tudományegyetemnek, ami nagyon fontos mérföldkő az intézmény életében. Jól mutatja a fejlődést, hogy 2010-ben a határon kívülről érkező hallgatók száma alig haladta meg az ezerötszázat. A négyezredik külföldi hallgatót, Ide Kanakot, az Általános Orvostudományi Kar elsőéves japán hallgatóját Bódis József rektor köszöntötte egy oklevéllel […]