Az előregisztráció megnyitásától egy teljes esztendő áll az érdeklődők rendelkezésére arra, hogy a Napenergia plusz programban a résztvevők benyújtsák a támogatási kérelmet. Januártól júliusig előregisztrációra volt lehetőség, a támogatási kérelmeket pedig 2025. január 15-ig lehet benyújtani. A Napenergia plusz program napelem és energiatároló egyidejű beszerzéséhez kínált támogatást lakossági fogyasztóknak. A kormány összesen […]
FRISSÜLT Árokba hajtott egy autó Garé mellett – jelezték olvasóink. A balesethez a rendőrök és a tűzoltók is kivonultak. A járműben hárman utaztak, mindenki önerőből ki tudott szállni, mentő látja el őket. Az úton fennakadásra kell számítani, rendőri irányítás mellett halad a forgalom. Cikkünk frissül. 16:23 Mint a rendőrség megerősítette lapunknak, a […]
Miután elévült a büntethetősége, beszélni kezdett a gyilkosságokról a bajai Till Tamás gyilkosa. A 2000-ben történt rejtélyes eltűnésre így derült fény. Miután találkozott egy tanya mellett a gyereknapi programra induló, 11 éves Till Tamással az ott dolgozó F. János, egy ácskapoccsal agyonverte, és elásta oda, ahol tudta, hogy betonozás lesz. Az elhibázott rendőrségi […]
Lassan beköszöntenek az első hajnali mínuszok, ugyan a komoly hidegekre még várni kell, de azért nem árt felkészülni a fagykárok megelőzésére. A károk miatt bizony gyakran kell az üdülőtulajdonosoknak is a zsebükbe nyúlni, ezért nem árt megtenni néhány óvintézkedést az egyébként egész évben nyitva tartott fürdőszobaablak becsukása mellett. Az elfagyást megelőző intézkedések elmulasztásából […]
Egyre több a hétvégi tragédia az utakon, és mint az utóbbi időben több, az elmúlt időszak sem múlt el halálos buszbaleset nélkül. Péntektől vasárnapig legalább hárman haltak meg az utakon. Egy ember meghalt, amikor Szentes mellett egy furgon áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott frontálisan karambolozott egy szemből érkező teherautóval. […]
Ahogy hét sorsolás óta, úgy ezen a héten sem volt ötös a lottón, a jövő héten így 1.67 milliárd forint reményében ikszelgethet és fizetheti be a bolondok adóját. Négyesből 51 darab akadt, nyereményük egyenként alig 974 ezer forint. Három számot 17 ezerért háromezer szelvényen találtak el, kettese 73 ezer reménykedőnek volt, de végül […]
Már igényelhetők a háziorvosoknál a térítésmentes Covid-vakcinák. Az oltás nem kötelező, de több csoport számára is ajánlott. A COVID-19 ellen a Spikevax JN.1 COVID-19 mRNS nevű, a Magyarországon már ismert, a Moderna által gyártott oltóanyag az ország egész területén térítésmentesen igényelhető. A vakcina a WHO ajánlásának megfelelő a JN.1 vírusvariánst tartalmazza. A védőoltás […]
Vasárnap, azaz december elsején éjfélig maradt ideje annak a több mint 400 ezer autósnak új biztosítást kalkulálni, akik 2010 előtt vásároltak autót és január elseje a biztosítási évfordulójuk. Az év végi évfordulós szerződések esetén legkésőbb december 1-jén éjfélig kell eljuttatni a felmondást a meglévő biztosítóhoz. A statisztikák szerint az érintettek az utolsó 4-5 […]
Tizenkilenc sérültek kellett ellátni péntek reggel Debrecenben, ahol két autóbusz ütközött össze. A balesetnek egy csuklós helyi járatú autóbuszuk és a Volán egyik távolsági járata a részese. Mindkét sofőr beszorult a roncsba, egyiket kézi erővel míg a másik sofőrt feszítővágóval szabadították ki a tűzoltók. A helyi járatú autóbuszon nem volt utas, a […]
Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggelre összehívta a Védelmi Tanács ülését az ukrajnai háború legújabb fejleményei, illetve a konfliktus eszkalációjának fokozott veszélye miatt. A Karmelita kolostorban a kormányfő, az illetékes miniszterek, államtitkárok valamint a nemzetbiztonsági főtanácsadó és a vezérkari főnök áttekintik a háborús helyzetet azután, hogy Washington engedélyezte: immár mélységi orosz területek ellen is bevethetnek […]
Nyolcvanéves korában elhunyt a főként sci-fi és paranormális jelenségekkel foglalkozó könyvei által ismertté vált Nemere István író. November 8-án ünnepelte 80. születésnapját és 800. könyvének megjelenését, ezért ünnepséget rendeztek neki az Országos Széchényi Könyvtárban. Ezt követően infarktust kapott és mélyaltatásban tartották, halálhírét felesége jelentette be pénteken.
Ismét meghosszabbították az Ukrajnában dúló háború miatti veszélyhelyzetet. A különleges jogrend november 19-től további 180 nappal meghosszabbodott, így ezúttal 2025. május 18-ig került kihirdetésre. A dátum csupán formalitás, ezt követően ugyanis az ellenvetés érdemi hatása nélkül újra meghosszabbíthatják. A kormányzási forma 2020 márciusa óta áll fenn: először a koronavírus miatt, majd 2022 után az […]
Megváltoztatja a logókat az összevont közlekedési vállalat. A modernizáció azonban elmarad, a Volánbusz, a Máv és a HÉV a Máv régi emblémáját kapja a neve után. A Máv 1973-ban a szárnyaskereket leváltva vezette be a a tengely és kerék kapcsolatát, a sínek párhuzamosságát és a kereket jelképező logóját, mely most egyebek mellett a […]
Ötödik alkalommal hirdetik meg a gyepes élőhelyek értékeinek bemutatását, népszerűsítését célzó fotópályázatot. A Grassland-HU LIFE integrált projekt és a Herman Ottó Intézet kezdeményezésének célja, hogy felhívja a figyelmet a gyepek és élőviláguk védelmére, megőrzésük fontosságára, valamint a gyepeket fenntartható módon hasznosító, a gyepeket védő helyi emberekre. Az elmúlt években a pályázatok tematikája a gyepes […]
Ezúttal a gazdaságpolitikáról indult nemzeti konzultáció, melynek kérdőíveit hamarosan a legtöbb postaládába bedobják. A lapokat december 20-ig lehet majd leadni. A kérdésekre adott válaszokból hamarosan az is kiderül, hogy sikeres az új gazdaságpolitika, a multik nem élhetnek vissza piaci erejükkel, a kis- és közepes vállalkozásokat támogatni kell, szükséges a béremelési program. Olyan, a […]