A lehető legirreálisabb változatban, már-már KDNP-be illő javaslattal vázolta fel a jobbikos Kepli a téli/nyári időátállítás eltörlését: hagyjuk bekapcsolva a nyárit. Ez azonban nem így megy. Egész egyszerűen azért, mert az unióban a nyári időszámítást az uniós jog határozza meg, amit némi magyar harmadolós matek nem annulálhat: „a tagállamok alkalmazzák a nyári időszámítást, […]
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar vasúti összekötéséről döntött a kormány – jelentette be Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint erre több megoldás is létezik, a kormány egy 29 kilométeres új vasúti pálya kiépítését részesíti előnyben, amely a Budapest – Cegléd – Szolnok vasúti vonal […]
Az Országgyűlés határozata alapján június 10-e ezentúl a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapja. A határozat szerint az Országyűlés támogatja és szorgalmazza olyan megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését, emléktáblák avatását, amelyek az I. világháborúban – többségében hullámsírban, de a fedélzeten és szárazföldön is – elesett magyar haditengerész hősi halottakkal […]
Különféle sorozat- és maroklőfegyvereket és robbanóanyagot foglalt le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az ország több pontján, 12 embert előállítottak – közölte a rendőrség. Bőny, Budakalász, Budapest, Jászberény, Mosonmagyaróvár, Rád, Sajókeresztúr és Vác területén hajtott végre kedden elfogásokat a Terrorelhárítási Központ (TEK) a nyomozóiroda felkérésére. A rajtaütésekben összesen tizenkét embert állítottak […]
A teljes Badacsony-hegy zárlatát rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a szőlő aranyszínű sárgaság betegség miatt. A területen már korábban is volt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján viszont újabb gócokat azonosítottak, ezért a fertőzött területet a teljes szőlőhegyre kiterjesztették. Mivel a betegséget okozó fitoplazma elleni védekezésre nincs megfelelő növényvédőszer, ezért a […]
A Kőszegi-hegységben már 16 centi hó esett és a Nyugat-Dunántúlon azóta a is havazik. Az előrejelzések szerint éjjel régiónk felett felszakadozik a felhőzet, és a hét utolsó napján még a nap is kisüthet. Bármilyen hihetetlen, a meteorológiai szolgálat megyénkben esőre figyelmeztet. Ettől függetlenül a következő napokban csapadék már nem várható, az elvékonyodó felhőzetnek […]
A posta tervei szerint megszűnik a két kilogrammos levél küldésének lehetősége, és csak csomagként lehet feladni azokat a dolgokat, amelyek nem férnek be a levélszekrénybe. Arról egyelőre nem szóltak, hogy mekkora levélszekrénybe. Jelenleg levélként küldhetünk bármit, ami nem éri el a 2 kilogrammot. Ez 50 grammig felár nélkül, 150 forintba kerül, a legdrágább levél […]
Mondjuk nincs alkotmányunk se. Nem kapta meg a szükséges kétharmados parlamenti támogatást a miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata. Orbán Viktor azt mondta volna ki, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Szándékát korábban a kvóták ellen voksoló harminc százaléknyi magyar érvénytelen népszavazásával magyarázta.
Hétvégén a rendőrök 136 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén voltak intézkedni, melyből 6 halálos kimenetelű volt. Szerencsésebbnek mondhatja magát a 36 súlyos és 94 könnyű sérüléssel végződött baleset résztvevője. Összesen 456 személyt fogtak el. Ezek közül 101 fő az ellenük kiadott körözés miatt került a rácsok mögé, míg 265-ot bűncselekmény elkövetésén értek […]
Szerda éjszaka nem unatkoztak a kaposvári tűzoltók. Előbb egy kétszintes családi ház, majd egy autó motortere kapott lángra, sérülés sehol sem történt. A kétszintes Sikálós úti ház földszintjén csaptak fel a lángok, a tűz átterjedt az emeletre is. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a lángok továbbterjedését, és két gázpalackot is kihoztak az épületből. A […]
A Magyarországon fogva tartott külföldi állampolgárok többsége kielégítőnek találta a magyar hatóságok eljárását, mások ugyanakkor arról számoltak be, hogy a rendőrök és a büntetés-végrehajtási tisztségviselők nem megfelelő bánásmódot alkalmaztak velük szemben. Ez az Európa Tanács (ET) kínzás elleni bizottságának (CTP) friss jelentéséből derült ki, mely arról számolt be, hogy magukat kísérő nélküli kiskorúnak vallók […]
Nem látunk olyan okot, amely a közeljövőben a migrációs mozgás csökkenését eredményezné – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, hozzátéve, valamilyen megoldás keresése zajlik az unió szintjén. Bakondi György megjegyezte: az Európai Unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) igazgatótanácsának október közepén tartott varsói ülésén született, Magyarország által meg nem szavazott döntés alapján az 1500 fős uniós […]
Ha az OTP-től kap egy átverésre hivatkozó levelet, az átverés. Az angol nyelvű e-mailben azt kérik, hogy kattintsanak a linkre, lépjenek be a fiókjukba és erősítsék meg adataikat, vagy levélben küldjék el. DE NE! A mailben azt írják, a sok csalás miatt az OTP átalakítja az online banki rendszerét, de ehhez az ügyfelek megerősítését […]
Öt nap alatt 225 baleset történt az utakon és több mint nyolcszázan akartak illegálisan bejutni a magyar-szerb határon. N yolc halálos baleset történt, ezekben összesen nyolcan haltak meg. 842 embert fogtak el; közülük 174-et körözés alapján, 557 embert azért, mert bűncselekmény elkövetésekor tetten érték. Ittas vezetés miatt 69 embert állítottak elő. Magyarország […]
Egy Abu-Dzabiból Londonba tartó amerikai gép csütörtök reggel nem vette fel a kapcsolatot a légi irányítással, ezért riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit. A magyar vadászgépek kikísérték a civil repülőgépet Magyarország légteréből – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). Hajnali öt óra negyven perckor a Gripenek a gép mellé értek, „elfogták”, majd a kapcsolatfelvételt követően hat […]