Nem tud azonosulni a karakterével, ezért lelép a színről Szőke Zoltán, a Barátok közt Berényi Miklósa. A gond csak az, hogy az egyébként sem túl eseménydús sorozat gyakorlatilag körülötte forgott. A sorozat kulcsfigurájának távozásáról a Bors írt, mint ismertetik, Szőke nem tud azonosulni a rossz karakterrel, ami már tavaly is ultimátumként akart megváltoztatni. A […]
Meghosszabbították a Virágos Magyarország jelentkezési határidejét. A szervezők június 1-jéig várják a települések nevezését az idén 26. alkalommal megrendezésre kerülő versenyre. Az intézkedést azzal indokolták, hogy szeretnék, ha még többen neveznének az egyébként is több száz települést és mintegy hárommillió embert megmozgató kihívásra. Harkány rendszeres résztvevője a versenynek: a korábbi Arany Rózsa és […]
A hétvége három napján országszerte legalább 121 sérüléssel járó balesethez hívtak rendőrt. Ezek közül három volt halálos kimenetelű 4 életet követelve. A rendőrség ezúttal is kevesebb, mindössze két halálos balesetről számolt be. A rendőrség a hétvégi statisztikák közzétételekor közölte: Magyarország területén 2019. április 26-án 0 órától 2019. április 28-án 24 óráig a rendőrök […]
Több mint nyolcmillió forint értékű kokaint talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A drogot egy nő akarta óvszerekben lenyelve Sao Pauloból Zürichen keresztül csempészni. A pénzügyőrök a poggyászának vizsgálata során nem találtak kábszert, de a nő gyanúsan viselkedett, ezért a Semmelweis Egyetemre vitték CT-vizsgálatra. Végül 13 darab csomagot találtak a nőben, ahonnan összesen […]
Az utasoktól érkező, a kocsik szennyezettségére vonatkozó észrevételek miatt a MÁV elnök-vezérigazgatója utasítást adott ki, mely szerint fokozott figyelmet kell fordítani a kocsik külső és belső tisztítására – közölte a vasúttársaság. Mint részletezik, nyárig minden személyszállító jármű üléskárpitját, függönyét és padlószőnyegét vegyszeres kárpittisztításnak veti alá. A külső mosásra is jobban ügyelnek, ezt segíti például […]
Szaharából származó port szállító mediterrán ciklon került hazánk fölé, mely általában a gyönyörű naplementéért felelős – ezúttal azonban csak a szélvédőket rajzolta át. Az Afrika irányából érkező sárgás homokot a kedden lehullott csapadék sár formájában mosta az autókra. Az eset nem példa nélküli, de a por mennyisége a szakemberek szerint is említésre méltó. […]
Hétvégén 112 sérüléssel járó balesethez hívtak rendőrt, melyből 23 súlyos, 89 pedig könnyű sérüléssel végződött – állítja a rendőrség. A számok helyességét nem lehet ellenőrizni, nem úgy, mint a halálos balesetekét: a hatóságok összesítésükben egy esetről számolnak be, ez azonban nem igaz. Egy személyautó letért az útról és fának csapódott vasárnap késő este Létavértes […]
A következő tíz év alatt a kormány 828 milliárd forintot ad a turizmus fejlesztésére a kormány – derült ki Rogán Antal a Holnapocska Tábor és Zobori Élménypark több mint egymilliárd forintos fejlesztésének átadásakor Zalaszabarban. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter közölte: a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége, és ehhez […]
Tavaly 1500 pályázat révén 45, idén már több mint ötvenezer diák vehet részt a Határtalanul! program tanulmányi kirándulásain – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán Bonyhádon. Potápi Árpád János a program Tolna megyei tájékoztató napján kiemelte azt is, hogy a legnagyobb összeggel, hárommilliárd forinttal a hetedik osztályosok határon túli kirándulásait támogatják; 1,3 milliárd forintra […]
Egy vállalkozás telepítene 55 kilométeres óránkénti sebességgel száguldozó elektromos jetskiket a Balatonra. Az üresen is 375 kilogrammos, négy méter hosszú járművek használatát semmi sem tiltja. A Balatonon több halálos baleset után a hetvenes években tiltották be a belső égésű motorok használatát, sebességkorlátozás, vagy sporteszközzel parttól való kötelező távolság pedig nincs. Egy-egy úszó feje már […]
Péntekig befejeződik a május 26-i európai parlamenti (EP) választásról szóló értesítők postázása. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) március 25-én kezdte meg a névre szóló küldemények postázását, melyekben arról tájékoztatja a választópolgárokat, hogy szerepelnek az európai parlamenti választás névjegyzékében, és melyik szavazókörben élhetnek választójogukkal. Az értesítőket a március 20-ai névjegyzéki állapotnak megfelelően nyomtatták ki, kiküldésükkel […]
Sztrájkra készül egy szakszervezet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte Csorba Attila, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) elnöke a Privátbank.hu-val. A reptéren 2011 óta most először készülnek sztrájkra. Mint Csorba közölte, annak ellenére, hogy az elmúlt három-négy év erőteljes növekedést hozott a hazai légi forgalomban, a dolgozók bére évek óta alig változott, miközben […]
Hétvégén 148 sérüléssel járó balesethez hívtak rendőrt, melyből 5 halálos kimenetelű volt, míg 47 súlyos, 96 pedig könnyű sérüléssel végződött. Egy személyautó halálra gázolt egy kerékpárost pénteken késő este Polgár belterületén. Meghalt az a motoros is, aki személyautóval ütközött Abonyban szombat délután. Letért az útról, majd felborult egy autó szombat este […]
Jó minőségben, engedélyek alapján megépíthető atomerőmű készül Pakson – mondta a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter egy szerdai sajtótájékoztatón. Süli János a szekszárdi Ferropatent Zrt. telephelyén öt térségbeli megye vezetőivel folytatott megbeszélés után hangsúlyozta: az atomerőművet úgy kell megépíteni, hogy az hatvan évig olcsón, biztonságosan […]
Dacára minden nyomásgyakorlásnak, Magyarország az ENSZ globális migrációs csomagjának egyetlen pontját sem hajtja végre – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén. A tárcavezető szerint a migrációval kapcsolatos brüsszeli vitáknak nem értünk a végére, most új csata kezdődik, ezúttal a titkos bevándorláspárti tervek alkotása ellen. Szijjártó Péter kiemelte: a […]