Megtámadja a Demokratikus Koalíció (DK) választási csalásokra hivatkozva az országgyűlési választás listás eredményét a Kúrián, és az országos voksolás európai kontroll melletti, lehető legkorábbi megismétlését követeli. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken annak ellenére fogadta el a parlamenti választás listás eredményeit véglegesítő határozatát, hogy számtalan esetben kiderült, teljes szavazókörökben tűntek el az ellenzéki pártok […]
Lezárult a kormányalakításról szóló konzultáció, végleges a negyedi Orbán-kormány listája – jelentette Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Mint írta, Magyarország új kormánya nemzeti kormány lesz, mely Európa és Magyarország keresztény értékeken alapuló kultúrájának megőrzését, az ország határainak megvédését, a teljes foglalkoztatottság megteremtését, a gyermekvállalás támogatását és hazánk idős polgárainak megbecsülését tartja elsődleges feladatának. […]
Lemond a Harkányi Szabadegyetemen is rendszeresen megforduló papminiszter. Balog Zoltán a kormányközeli Origónak mesélhetett távozásáról, mint mondta, a miniszterséget nem akarom folytatni. Mint állítja, az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kormányalakítás után is ebben a struktúrában és összeállításban marad, hiába voltak javaslatai a változtatásra, Orbán nem fogadta azokat el, helyette három nevet kért, akit utódjának tenne. Balog […]
Az idén a tavalyinál másfél hónappal korábban, már hétfőn kezdi az országos szúnyogirtási programját az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Az elmúlt hét esős és napsütéses időjárása különösen kedvez a szúnyoglárvák fejlődésének. Azzal, hogy a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítést ilyen korán megkezdik, még lárvaállapotban, kifejlődés előtt lehet csökkenteni a vérszívók számát. A biológiai […]
Hétvégén kilenc életet követeltek az utak. Egy kisgyereket kerékpárjával ütöttek el, és számos motoros is a halálba száguldott. A rendőröket 186 sérüléssel járó balesethez hívták a három nap alatt, melyből 9 halálos volt, 52 súlyos 125 pedig könnyű sérüléssel végződött. Ittasság miatt 41 sofőrnek ugrott a jogsija. Tíz méter mély szakadékba zuhant […]
Auschwitz feliratot firkált és horogkeresztet festett egy autóra, majd öngyilkos lett egy férfi Kecskeméten a Mátyás király körúton. A rendőrség csak annyit közölt, hogy közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügyet, melyből arra lehet következtetni, hogy nem idegenkezűség történt. Úgy tudni, a férfi albérletben lakott a házban, ahol tettét elkövette.
Az uniós statisztikai hivatal szerint Magyarország a 4170 kérelemből 1290 esetben bírált el pozitívan menedékkérelmet 2017-ben. Ez tízszer annyi, mint a csehek esetében. A befogadottak között 580 afgán, 385 szíriai és 190 iraki menedékkérőnek biztosított Magyarország védelmet 2017-ben. 105 esetben adott menekültstátuszt, 1100 esetben kiegészítő védelmet és 75 esetben vett figyelembe humanitárius szempontokat. […]
Május végéig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai az idén 25. alkalommal meghirdetett Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre, amely az ország egyik legnagyobb társadalmi megmozdulása – mondta Guller Zoltán. A versenyt lebonyolító Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója hozzátette: tavaly 312 település vett részt a programban, idén a várakozásaik szerint még több település fog benevezni. A Virágos Magyarország […]
A 2013-ban államosított IdomSoft Informatikai nem kisebb dolgokról volt híres, mint például arról, hogy közbeszerzés nélkül nyerte el a választási rendszer készítésének jogát. A kilencmilliárd forintért megírt adatbáziskezelő végül használhatatlan lett. A cég jegyzi az Ügyfélkapu, az okmányirodai hálózat, a személyi adat- és lakcímnyilvántartás, a gépjármű felelősségbiztosítási nyilvántartás és a határellenőrzést szolgáló schengeni információs rendszer […]
Május 8-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök, aki Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére. Az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését az országgyűlési képviselők választását követő harminc napon belüli időpontra hívja össze. Az új Országgyűlés május 8-án, 10 órakor kezdi […]
Az úszószövetség éléről eltávolított Gyárfás Tamást gyanúsította meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Fenyő János médiavállalkozó meggyilkoltatásával. A sajtóértesülést az Országos Rendőr-főkapitányság is megerősítette. Gyárfást kedd délután állították elő és hallgatták ki. Azzal gyanúsítják, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia vezérének, Portik Tamásnak, hogy ölje meg legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost. […]
Több mint 35 százalékkal 371 ezerre nőtt a kínai vendégéjszakák száma 2017-ben Magyarországon. Budapestre ugyanekkor pedig 178 ezer kínai vendég érkezett, amivel Kína a TOP10 küldőország között szerepel a fővárosnál – mondta Máté Kristóf, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) értékesítésért felelős igazgatója a kínai és magyar szereplőket is felvonultató fórum megnyitóján. A kínai Ctrip […]
Balesetek tarkították a hétvégét, 166 olyan esethez hívtak rendőrt, ahol személyi sérüléses történt. Míg 45 súlyos, 118 pedig könnyű sérüléssel végződött, három balesetnek tragédia lett a vége, összesen négy életet követelve. ittas vezetés miatt 47 jogsit vettek el. Péntek este egy férfi és egy nő halt meg Letenyénél, amikor két személygépkocsi összeütközött. Az egyik […]
Sorosozással tért vissza a közéletbe Rogán Antal. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter belépője szerint a szombati kormányellenes tüntetés a Soros-hálózat szervezésében, Soros György pénzéből jött létre. A propagandaminiszter szerint a százezer embert megmozgató esemény mögött igazából nem is az ellenzék pártjai állnak, hanem az amerikai milliárdos. Rogán politikai bolhacirkusznak nevezte a megmozdulást és mint […]
Megkezdődött szombat reggel a külképviseleteken leadott és átjelentkezéssel szavazók összegyűjtött szavazatainak átadása az egyéni választókerületi választási irodák részére a Nemzeti Választási Irodában (NVI). A tervek szerint délelőtt valamennyi választókerületi választási iroda átveheti választókerületének utazó szavazatait. A múlt vasárnapi voksoláson lehetőség volt arra, hogy a választópolgár, aki nem a lakóhelyén tartózkodott, egy másik magyarországi településen […]