December utolsó napjáig tart az a türelmi időszak, ameddig a ház- és kerttulajdonosok büntetés nélkül bejelenthetik az engedély nélkül ásott vagy fúrt kútjaikat. A bejelentéseket a Nemzeti Földügyi Központhoz kell megtenni, költsége 50 és 150 ezer forint között van. Aki nem szerzi meg vízjogi fennmaradási engedélyt és a felelőssége egyértelműen megállapítható, bírságra számíthat. […]
Keddtől csütörtökig egy alkalommal módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések, így a tanulók megváltoztathatják a megjelölt tanulmányi területek sorrendjét, illetve újakat is felvehetnek. Újabb tanulmányi terület csak a tanulói adatlapon már szereplő középfokú iskolában és csak az iskola erre kijelölt képviselőjével előzetesen egyeztetve jelölhető meg. Ezt a középiskolába eredetileg benyújtott jelentkezési lapon is fel kell tüntetni. […]
Március 26-án, vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára kell előre tekerni a mutatókat, ezzel áttérünk a nyári időszámításra. A nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart. A legtöbb eszközzel – okostelefonok, számítógépek – nincs semmi teendőnk, a beállítást maguk végzik el. Az évente kétszer esedékes óraátállítással már nem spórolunk energiát, így folyamatosan rezeg a […]
Soha ilyen közel nem volt még a világ ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen – mondta Orbán Viktor péntek reggel az állami rádióban tartott beszédében a hanyatló nyugatot okolva a kialakult helyzetért. A nyugati világ vezetői háborús lázban égnek, annak megnyerésére buzdító, még több áldozatról szóló beszédeket tartanak és egyre veszélyesebb fegyvereket küldenek […]
Csütörtök délben rendkívüli bejelentéseket tesz a kormány. Az elhangzottakról oldalunkon élőben számolunk be. A Mit miért tesz a kormány? címmel meghirdetett sajtótalálkozót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartja.
Májustól válthatóak ki a megye- és országos bérletek a Máv és a Volánbusz járataira. A MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV helyközi járatain korlátlanul lehet majd utazni a bérleten feltüntetett területen – megyében, vagy akár az egész országban. A teljes árú, 30 napos megyebérletet 9.450 forintért lehet majd megvásárolni, a szintén 30 napra […]
A magyar kormány szeptember 7-ig meghosszabbította az úgynevezett tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – derül ki a kedd késő éjjel kihirdetett rendeletből. A jelenleg hatályos különleges jogrend március 6-án szűnt volna meg. A rendeleti kormányzás ideje alatt eddig közel háromszáz olyan kormányrendeletet hirdettek ki, melyet nem a választott országgyűlés határozott meg.
A Kárpát-medencét kitöltő enyhe, meleg légtömeg és az élénk, erős szél hatására általában 14 és 20 fok közé emelkedett kedden délután a hőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Megdőlt a napi melegrekord is, a Bátán mért 20,6 Celsius ugyanis 0,7 fokkal felülmúlta az 1966-ban ezen a napon Homokszentgyörgyön regisztrált 19,9 fokot, így ez […]
Február 22-ig lehet jelentkezni a középfokú oktatási intézményekbe. Idén a 9. évfolyamra felvételizők átlagosan 54,07; a 6 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők 62,22; a 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők pedig 61,49 pontot értek el – közölte az Oktatási Hivatal. A középfokú felvételi eljárásban a 9. évfolyamra jelentkezők felvételi lapjait – tanulói adatlap és jelentkezési lapok – […]
Hamarosan minden nyugdíjas postaládájába bedobják a JóKor magazint, amivel a kormány őket érintő legfontosabb intézkedéseiről és üzeneteiről olvashatnak. Az időseknek szóló információk között olvashatnak például arról, hogyan működik a hazai nyugdíjrendszer, milyen veszélyek leselkednek az idősekre a digitális világban és arról is, hogy milyen szűrővizsgálatokat javasolnak a szakemberek.
Megszünteti a kormány a koronavírus elleni védettséget igazoló igazolványt. A döntést a járványhelyzettel indokolják, az ugyanis sem hazánkban, sem pedig külföldön nem indokolja az okmány használatát. A kiállított igazolványát mindenki megtarthatja, illetve azokban az országokban, amelyekben szükség van a védettség igazolására fel is használhatja. Szintén megmarad az applikáció, mellyel a QR-kódot beolvasva a digitális […]
A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, a fűtés hibáira, főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza. A tragédiák megelőzhetők, ha szakemberrel, illetve kéményseprővel ellenőriztetik az emberek a fűtési berendezéseket és a kéményt. Hibás vagy szabálytalan kémény mellett kéménytűz és szén-monoxid-mérgezés veszélyével is számolni kell. Egy néhány ezer forintos füst- vagy szén-monoxid érzékelő hangosan […]
Háromnapos, stratégiainak nevezett kormányülést hívott össze Orbán Viktor miniszterelnök a jövő hétre, melynek eredményéről csütörtökön számolnak be. A soproni tanácskozáson szóba kerülnek gazdasági kérdések, úgy, mint energiapolitika és az infláció elleni küzdelem további lépései, valamint szó esik a vidékfejlesztési stratégiáról és a magyar tudomány perspektíváiról is.
Megszűnt kultúráért felelős államtitkári megbízása, február első napjától Csák János minisztertől kap majd feladatokat Hoppál Péter. Hoppál mostantól egyes, a kultúráért és innovációért felelős miniszter által meghatározott, kiemelt jelentőségű kulturális célokhoz kapcsolódó feladatokat lát el. Helyére egyik korábbi helyettese és tanácsadója, Závogyán Magdolna került a kedd késő éjjel kihirdetett döntés szerint.
Január utolsó napjával lejárnak az éves autópályamatricák. Aki megszokásból felhajt a sztrádára komoly büntetéssel számolhat, az ugyanis az árakkal együtt emelkedett. Az autósok esetében a heti – tíznapos – jogosultság ára 3.820 forintról 5.500 forintra, azaz több mint 40 százalékkal drágult az előző évi árakhoz képest, a havi matrica 5.210 helyett több mint hetven […]