Hétvégén a rendőrök 138 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén voltak kénytelenek intézkedni, melyből 6 halálos kimenetelű volt. Míg 7 személy életét vesztette, 40 súlyos 102 baleset pedig könnyű sérüléssel végződött. Összesen 552 személyt fogtak el, ebből 105 ellen már korábban kiadták a körözést. Bűncselekmény elkövetésén 369 főt értek tetten. Piásan 47 személy […]
Holtan találtak egy 57 éves nőt pénteken Csepelen, a rendőrség emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség. A rendőrök péntek délelőtt háromnegyed tizenegykor kaptak bejelentést arról, hogy a főváros XXI. kerületében, egy Völgy utcai lakóház első emeletén holtan találtak egy ott lakó 57 éves nőt. A helyszíni szemle […]
Pulóverére akasztotta fel magát egy előzetes letartóztatásban lévő 23 éves férfi a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet egyik zárkájában. A büntetés-végrehajtási intézet személyzetének azonnali és szakszerű segítségnyújtása ellenére a fogvatartott életét már nem tudták megmenteni. Tette okáról, körülményeiről nem adtak tájékoztatást, csupán annyit ráutlak el, hogya rendőrség a helyszíni szemle során az idegenkezűséget kizárta. Az […]
Két fideszes képviselő megunta, hogy kedvezménnyel zsarolnak a távközlési szolgáltatók annak érdekében, hogy az előfizetők kétévente garantálják az irányukba való elkötelezettséget. Balla György és Kucsák László az elektronikus hírközlésről szóló törvény készülnek módosítani, javaslatuk szerint a szolgáltatók csak egy évre láncolhatnák magukhoz az előfizetőt. A konstrukcióval az a szolgáltató által kedvezménynek hívott, valójában csak […]
Átlépte az egymilliót az eddig visszaküldött nemzeti konzultációs kérdőívek száma – állítja Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Kijelentette: az 1,13 millió válasz azt jelzi, hogy a konzultációban olyan aktuális és lényeges kérdések szerepelnek, amelyek befolyásolják Magyarország jövőjét. A részvételi arány már most meghaladja a 2015-ös bevándorlási konzultációét és várhatóan ez lesz az […]
Hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárással juttatták az uniós pénzek elosztásában részt vevő rendszert fejlesztő céget újabb megbízásokhoz, ezért 18 milliárd forintot követel vissza az EU. A 2007 és 2009 között köttetett szerződések kapcsán azt is kifogásolták, hogy az informatikai rendszer tulajdonjogát fokozatosan adták át, így a szoftver forráskódjának tulajdonjoga is a cégre szállt. A Welt […]
Az 1867-es kiegyezést ajánlotta követendő történelmi példaként Áder János az újraválasztását követő ünnepélyes eskütétele alkalmából elmondott beszédében hétfőn az Országgyűlésben. Drámai mértékűnek nevezve a politikai közbeszéd állapotának romlását János elmondta, az elmúlt években elnöki munkája központi kérdésévé a magyar érdekek és értékek képviseletét, a teljesítmény megbecsülését, a normativitást és a jövő nemzedékek iránt […]
Ahelyett, hogy elnézést kért volna a Fidesz, aljas vádaskodással és arroganciával válaszolnak – írja Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője annak kapcsán, hogy egy sajtótájékoztatóról kirángatták a lap munkatársát, erőszakkal elvették telefonját, majd válaszul provokációval vádolták meg. Halász Júlia feljelentést tett a rendőrségen, miután csütörtökön a Fidesz konzultációs országjárásának budapesti állomásán Simicskó István honvédelmi és […]
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) kezdeményezte az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény módosítására beadott javaslat visszavonását átdolgozásra – közölte a szaktárca. A minisztérium szerint a napokban benyújtott javaslat alkalmat ad a szándékos félremagyarázásra, és el szeretnénk kerülni, hogy az állatvédelem ügyét az ellenzéki pártok hisztériakampányuk céljaira használják, és ezzel megtévesszék a jó szándékú állatbarátokat. […]
Látásból ismerte áldozatait és csak beszélni akart normálisan velük – mondta az ATV-nek az a 15 éves fiú, akit a tatabányai gyilkosságokkal gyanúsítanak. A két hajléktalant vasárnap hajnalban gyilkolták meg két különböző helyszínen. A délután elfogott fiú puszta kézzel verte őket agyon, mint mondta nagyon sajnálja. Egyedül követte el tettét, amire teljesen tisztán emlékszik […]
Őrizetbe vették és két ember megölésével gyanúsítják a vasárnap délután előállított 15 éves fiatalt – közölte a rendőrség. Tatabányán vasárnap reggel találtak két holttestet. Vasárnap reggel Tatabányán egy 44 éves és egy 56 éves férfit találtak holtan, akik gyilkosság áldozatai lettek. A rendőrök délután előállítottak egy 15 éves tatabányai lakost, akit később meg is […]
Két holttestet találtak Tatabányán vasárnap reggel. Az elsőt fél hatkor egy régi buszmegálló épületében, a másodikat – egy 56 éves férfit – fél kilenckor egy lakótelepi füves területen. A rendőrség később közölte, hogy 15 óra előtt nem sokkal a gyilkosságok kapcsán előállítottak egy 15 éves tatabányai lakost, akinek
Vasárnap reggel és délelőtt két holttestet is találtak Tatabányán, a rendőrség vizsgálja, van-e összefüggés a két gyilkosság között. A Győri úton és a Reguly Antal téren talált férfi holttestek ügyében egyaránt emberölés miatt nyomoznak. Az egyik áldozatról annyit tudni, hogy 56 éves volt, a másik ügyében pedig halált okozó testi sértés miatt indítottak nyomozást, […]
Hazánkban romlott egy év alatt legtöbbet a szabad sajtó működésének feltételei – írja jelentésében a Freedom House. Az elemzés, mely 100 pontosnak veszi a teljesen elnyomott sajtót, a magyar médiapiacot 44 ponttal sújtotta. A csökkenés csak Törökországban, Lengyelországban, Burundiban, Nauruban és Belizében nagyobb mértékű. A jelentés kitér rá, hogy a magyar piacon több helyi […]
Az Európai Bizottság (EB), Soros György és a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) támadás alá vették a magyar migránsszabályozást, azt akarják ugyanis, hogy Magyarország bontsa le a kerítést, változtasson a jogi előírásokon, engedje be az illegális migránsokat – mondta Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában. A miniszterelnök hozzátette, könnyen lehet, hogy az ügyben Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít […]