A kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024. évi budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Az elfogadott kormányhatározat megállapítja: Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. […]
Ismét a hajdószoboszlói tévében sztendáppolt Drotár Adrienn, ahol bejelentette, nem adja fel a politikát, csak mert egy ország röhög rajta. Szeretnék maradni, mert fogok küzdeni és harcolni azért mert úgy gondolom – mondta. Tervei is vannak, amit saját magától akar megmutatni. A robothangú műsorvezetőhöz két párttársa, István és Imre is elkísérte. Tőlük megtudhattuk, a […]
A határellenőrzés szisztematikussá tételéről egyeztetett Pintér Sándor magyar és Vlaho Orepic horvát belügyminiszter Budapesten.
Hétvégén a rendőrök 71 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén voltak kénytelenek intézkedni, ebből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét. 16 súlyos és 53 könnyű sérüléssel végződött. A három nap alatt összesen 613 személyt fogtak el, 407 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A korábban kiadott körözés alapján 124 ember került a […]
Magyarországon csak akkor jön el a konszolidáció és a béke ideje, ha az ország két legmegosztóbb politikusa, a bal- és a jobboldal gyűlölve szeretett ikonjai végre kikerülnek a politika szentélyéből – mondta Botka László évértékelő, kampánynyitó beszédében. Az MSZP elnöksége által miniszterelnök-jelöltnek javasolt Botka amellett, hogy Orbánt és Gyurcsányt is kiosztotta, a teljes baloldal […]
Munkavégzés közben engedély nélkül távozott egy fogvatartott az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti részlege mellett működő fűzhalmi juhászat területéről – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. A fogvatartott – aki szabálysértés elkövetése miatt elzárását töltötte az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben – a börtön által szervezett foglalkoztatási program keretében a fűzhalmi juhászat területen végzett munkát, ahonnan […]
A szükséges 138 ezer érvényes aláírás helyett 266 ezret gyűjtött a Momentum, így szinte biztos, hogy népszavazás lesz kiírva az olimpia rendezése ügyében. A január 19-én indult gyűjtésben február 16-ig a mozgalomnak közel dupláját sikerült gyűjteni, mint ami ahhoz szükséges, hogy szavazásra bocsássák a kérdést: rendezzenek-e olimpiát 2024-ben Budapesten. Az olimpia rendezésének jogáról […]
A leggyorsabban szörnyet halt politikai karriernek lehettünk szemtanúi a napokban, miközben talán csak egy meg nem értett Mózest ismerhettünk meg, aki hiába nyitotta szét a vizet, a többiek egyszerűen átmentek a hídon. Drotár Adrienn, a Magyar Gazdák és Polgárok Pártjának országos alelnöke nem bírta a strapát, és visszavonul a közéletből. Az izzó, de soha […]
A Klebelsberg Központ és a tankerületi központok arra kérték – elsősorban a sítáborok kapcsán – az iskolákat, hogy a jövőben megkötendő szerződésekben 23 és 04 óra között a sofőrök és a diákok tartsanak pihenőt, ebben az idősávban ne közlekedjenek a buszok – írta a Klebelsberg Központ a 24.hu kérdésére. A lap azért fordult az […]
Az influenza ellen országosan rendelkezésre álló védőoltás alig több, mint felét használták csak fel – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK). Összesen 1,3 millió adag ingyen kérhető vakcinát szállítottak ki, de annak az 51,1 százalékát, 619.820 adagot kértek a magyarok. Az előző szezonban ennél azért több, 659.675 oltást adtak be, a térítésmentes oltásra jogosultak köre […]
Ponzorok, gép előtt ülő fiatalok fellendítése, és egy barbira glettelt alelnök – megalakult az új parasztpárt. Drotár Adrienn, a Magyar Gazdák és Polgárok Pártjának országos alelnöke a Hajdúszoboszlói Városi Televíziónak mesélt. A műre kozmetikázott nő a Torgyán által széttrollkodott FKGP-vel is analógiát érez. „Vannak benne azok az emberek.” Vagy nem. Vagy majdnem. Mindenesetre […]
Hiába az ombudsman ellenállása, a kormány nem halasztja el a felsőoktatási felvételihez kötelezően előírt nyelvvizsga bevezetésének időpontját. A kormány 2020-tól a főiskolára, egyetemre iratkozó diákoktól megköveteli a nyelvvizsga meglétét. Székely László ombudsman nemrég azzal állt elő, hogy ezt kellő előkészítés nélkül vezetnék be, de Rátvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az RTL Klubnak […]
Százhúsz határsértőt tartóztattak fel péntektől vasárnapig az ország területén – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A három nap alatt 97 baleset történt, melyből 5 halálos kimenetelű volt, 19 súlyos 73 pedig könnyű sérüléssel végződött. Egész pontosan pénteken 74, szombaton 18, vasárnap 28 migránst tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a szerb-magyar […]
Öt nagy támadás kivédését tartja az idei év feladatának Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint ehhez új nemzeti politikára lesz szükség. Szólt arról is, hogy Magyarországnak végre sikerült átlépnie az önsajnálat kultúrájából a cselekvés kultúrájába A kormányfő pénteki, Várkert bazárban tartott évértékelő beszédében ezek közé sorolta, hogy Brüsszel meg akarja majd tiltani a rezsicsökkentést. […]
A kormány kellő előkészítés nélkül írta elő a felsőoktatásba való bekerülés egyik feltételeként a középfokú nyelvvizsgát, továbbá súlyosan sértette a jogbiztonság követelményét az, hogy a szakgimnáziumok kerettantervét közvetlenül a 2016/2017-es tanév kezdetét megelőzően hirdették ki. Ezt az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közölte, miután Székely László alapjogi biztos átfogó vizsgálatot indított amiatt, hogy a kormány […]