Kezdőlap » Összes cikk » Életmód (Page 55)

A dobogósok mérték össze tudásukat

Csütörtök este a PEAC együttesével csaptak össze a harkányi kézilabdások. Az évad első bajnoki mérkőzésén a nemrég erősített pécsiek 25:30 arányban bizonyultak jobbnak a hazaiaknál.   A pécsi csapat tavaly a dobogó második helyén végzett a bajnokságban, míg Harkány a címét védte a hazai pályán játszott NB III-as tornán. Legközelebb szombat este, szintén itthon lépnek […]

Kiskutyát, golyóálló mellényt és gyémántot is felejtettek a szállodákban

Feledékenyek vagyunk nyaraláskor, a szállásadók többsége szerint átlagosan minden tizedik vendég otthagy valamit távozáskor – derült ki egy friss kutatásból.     Jellemzően ruhát, szépségápolási terméket és gyerekjátékot nem teszünk vissza a bőröndbe, de akadnak igazán emlékezetes darabok is, így például golyóálló mellény, gyémánt fülbevaló, lőszer vagy éppen erotikus segédeszköz.   A Szallas.hu felmérésében – […]

Annyira nem is kaptunk ki a várományostól

A harkányi labdarúgók szombaton a bajnokság talán legnagyobb esélyeséhez, a tavalyi ezüstérmeshez, Szászvárhoz látogattak. A mérkőzés az idei fordulóban két győzelmet és két döntetlent könyvelő házigazda kétgólos győzelmével zárult, míg a fürdővárosiak nem szereztek gólt.   Legközelebb hazai fűre lépnek a fiúk, amikor vasárnap 15 órától a Sellye együttesét látják vendégül. A csapat az előző […]

Új tévécsatorna jön, ez lesz a Spike

Új tévécsatorna indul Magyarországon. A Viacom és az RTL Magyarország közös gyermeke, az RTL Spike decemberben kerül a képernyőkre. A Viacom a tulajdonában lévő Spike-ot már több országban bevezetették. A csatornán unikális, hazánkban még nem látott nemzetközi sorozatok és a helyi piacra gyártott, hazai fejlesztésű műsorok egyaránt láthatók lesznek. A csatorna programstruktúrájának kialakítását és a műsorok […]

Na ez szép volt – meglepetéssel szolgáltak a focistáink – ÉLETKÉPEK

A lista legutolsó helyéről ugyan már nem volt lejjebb, de Harkány első csapata nem hagyta el magát. Igaz, győzelmet sem könyvelhet el, de legalább lett egy szerzett gólunk.     Hazai pályán 1:1-es döntetlent játszottunk a PEAC labdarúgó csapatával a megye elsőinek bajnokságán.   Legközelebb szombaton lépnek fűre a harkányi egyesület felnőtt játékosai, amikor 16 […]

Október végéig érvényesek a diákigazolványok

Október 31-éig kell érvényesíteni a diákigazolványokat. Az utazási kedvezményeket csak érvényes diákigazolvánnyal vagy ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással lehet igénybe venni.   A diákigazolványokat elektronikus úton vagy a közreműködő oktatási intézményen keresztül lehet igényelni, de a kiállításban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala közreműködik, tehát a dokumentum bármelyik okmányirodában átvehető. A kiadott diákigazolványok esetében az […]

Hallássérültek világnapja: szeptember utolsó vasárnapja

A Siketek Nemzetközi Szövetségének határozata alapján 1958 óta minden év szeptember utolsó vasárnapján, tartják a Hallássérültek világnapját. A „hallássérült” kifejezés gyűjtőfogalom, mely a siketeket és a nagyothallókat egyaránt magában foglalja.     A világnap arra hívja fel a széles közvélemény és a döntéshozók figyelmét, hogy a hallássérülteknek sajátos kommunikációs nehézségeket kell leküzdeniük, s ennek következtében […]

Nem tesszük a kirakatba a villányi meccset

Idegenben szenvedett vereséget Harkány első csapata vasárnap. Villány vendégeként nem remekeltek a fiúk, öt góllal kaptak ki a házigazdáktól, szerzett gól nélkül.   Legközelebb egy erős csapattal,a PEAC együttesével lépnek pályára vasárnap, 16 órától Harkányban. A frissen feljutott Harkányfürdő SE eddig nem könyvelhet el győzelmet a megye elsőinek bajnokságán.   A harkányi csapat legutóbbi vereségével […]

Lezárult az Év fürdője szavazás

Az év fürdője, Az év feltörekvő fürdője és A helyiek kedvenc fürdője – e három kategóriában mérettette meg magát az ország közel 200 fürdője. Harkány az Év Fürdője kategóriában indult az idei szavazáson, a tavalyihoz képest előrelépve.     Az országos összesítésben hatodik, míg a megyei szinten az első helyet szerezte meg városunk fürdője. Baranyában […]

Hazai pályán kaptunk ki Szederkénytől

Az első félidőt 0:1-nél fújták le vasárnap délután Harkányban, a mérkőzés második etapjában pedig még egy gólt szerzett a szederkényi együttes.     Harkány első csapata nem rúgott gólt, így 0:2 lett a Megye I-es mérkőzés végeredménye. Legközelebb vasárnap lépnek pályára labdarúgóink, Villány vendégeként.

Gyorshír: négyszáz versenyző indul a Harkány Sprinten

Harmincegyedik alkalommal rajtoltak el szombat délután a Harkány Sprint versenyzői. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. és a Délbaranyai Úszóegyesület szervezésében álló nemzetközi úszóversenyen öt ország közel négyszáz úszója vesz részt.  

Bemutatták Harkány imázsfilmjét

A huszonkettedik Szüreti Fesztivál megnyitóján debütált az a reklámfilm, mely hiánypótló jelleggel készült Harkányról. A háromperces, szakmai szempontok alapján készült klip oldalunkon látható először.     A Harkányi Turisztikai Egyesület finanszírozásában készült film – melyet júliusban és augusztusban forgatott a PTI Communications Kft. – az egyesület valamennyi tagja számára szabadon hozzáférhető lesz. Több nyelven elkészült változatainak […]

Színes megőrülés a siklósi várban

A nyár utolsó color partyját élhetjük át Siklóson, ahol minden a színekről és ritmusokról fog szólni. Az igazán különleges helyszínen, az ódon Siklósi Vár falai között szeptember másodikán, pénteken borul minden színesbe.   Hét neves fellépő, színes porok, fényjátékok a várfalon, ital akciók és fergetes hangulat vár mindenkit: Dj Portugal nyit este 6-kor, hiszen a […]

Szlovákiában úsztak a harkányiak

Az elmúlt hétvégén a szlovákiai Párkányban 38. alkalommal rendezett nemzetközi versenyen indult a Harkányi Diáksport Egyesület öt úszója.     Az ifjú tehetségek a 600 fős, rendkívül erős mezőnyben egy arany és egy ezüstéremmel gazdagodtak, illetve az ötfős csapat tagjai további pontot érő helyeket szereztek.   A megmérettetésen Reisz Bálint 50 méter gyorson aranyat, míg […]

Háromgólos vereséget szenvedtünk Bólytól

Vasárnap Bólyban vendégeskedtek labdarúgóink. A szezon első Megye I-es mérkőzésén a harkányi együttes 3:0 arányban maradt alul a vendéglátókkal szemben.   Az abszolút középcsapatnak mondható a bólyiak tavaly a hetedik helyen végzett a bajnokságban. Két éve még ők is a második osztályban játszottak, akkor kétszer mérték össze tudásukat Harkánnyal: itthon kettő, idegenben hét gólt rúgtak […]