Kezdőlap » Összes cikk » Gazdaság (Page 55)

Gyorsuló növekedés?

Közelebb áll a valósághoz az Európai Uniónak az idei magyar gazdasági növekedésre vonatkozó 2,3 százalékos előrejelzése, mint az OECD kedden nyilvánosságra hozott 2 százalékos prognózisa a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerint.   Cséfalvay Zoltán, aki részt vett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) párizsi miniszteri értekezletén, az MTI-nek telefonon elmondta: az […]

Tovább gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban

A márciusi kiskereskedelmi forgalom 8,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a februári 6,7 százalékos növekedés után – jelentette kedden naptárhatástól megtisztított első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).     A kiigazítatlan nyers adat 6,2 százalékos növekedést mutat márciusban az előző havi 6,7 százalékot követően. Az első negyedévben 7,1 százalékos volt a […]

Óvatos optimizmus

Óvatos optimizmus jellemzi a magyarországi munkáltatókat: a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb felmérése szerint az idei második negyedévben a munkaadók 15 százaléka azzal számol, hogy növeli a foglalkoztatási szintet, 7 százalékuk csökkenéssel kalkulál, 77 százalékuk pedig nem vár változást.   A Manpower felmérése reprezentatív minta alapján, 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készült és a felmérésben szereplőktől azt […]

Kétszámjegyű növekedést várnak az építőiparban az elemzők az idén

Kétszámjegyű, 10 százalék körüli növekedést várnak az idén az építőiparban az MTI által megkérdezett elemzők. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében szintén növekedésre számít, s kiemelte az építőipar kiugró februári teljesítményét.     A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint az építőipar termelése 28,3 százalékkal szárnyalta túl februárban az egy évvel korábbit, mind a […]

Az első kiváló minőségű sertéshús védjegyek

Négy hazai sertéstenyésztő, illetve húsfeldolgozó gazdaság kapta meg elsőként a kiváló minőségű sertéshús védjegyet: a használatáról szóló tanúsítványt Derecskén adta át Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke és Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár.     Czerván György szerint a védjegy jelentős mértékben hozzájárulhat mind a hazai, mind a külföldi […]

És megint vágtak!

Újabb történelmi mélypontra, 0,10 százalékponttal 2,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács keddi ülésén.     A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. Az MNB 2012 augusztusában kezdett bele monetáris enyhítési ciklusába, akkor a jegybanki alapkamat 7 százalékon állt. A mostani döntés előtt az MTI által megkérdezett londoni elemzők úgy vélték, a monetáris tanács […]

A munkahelyteremtés a következő négy év egyik legfontosabb feladata

A kormány egyik legfontosabb feladata a munkahelyteremtés, ez kell a társadalmi és gazdasági stabilitáshoz, és ez garantálja hosszú távon a fenntartható növekedést – mondta Gulyás Gergely, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója a visegrádi országok (V4) 2013-as kormányzati teljesítményét értékelő konferencián, csütörtökön Budapesten.     A Nézőpont Intézet rendezvényén Gulyás Gergely kiemelte: a jó kormányzás elsődleges […]

Februárban 6,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom 6,7 százalékkal haladta meg februárban az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított adatok szerint – jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint ez 2006. óta nem látott mértékű, nyolcéves csúcsot jelent a belső fogyasztásban.       A hónap elején kiadott első becslés adatai […]

Esett a forint a jegybanki bejelentésre

A monetáris tanács döntése értelmében 2014. augusztus elsejétől a kéthetes MNB-kötvény kéthetes lejáratú betétté alakul át, de a Magyar Nemzeti Banknál elhelyezett betétek továbbra sem tartoznak az MNB által a hitelműveletei során elfogadható fedezetek körébe – jelentette be Balog Ádám, a jegybank alelnöke csütörtökön Budapesten a jegybank sajtótájékoztatóján.     Az alelnök elmondta: a cél […]

Hernádi megszólalt INA -ügyben

Így vagy úgy, de hamarosan megoldást kell találni a horvát INA-olajtársaságban lévő Mol-részesedés sorsára, mert az már túl régóta terheli a részvényárfolyamot, és sok bizonytalanságot hordoz – mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtótájékoztatón Budapesten.     A Mol abban érdekelt, hogy mielőbb megállapodjon a horvát kormánnyal, vagy eladja INA-részesedését. Hernádi […]

Többet költöttünk idén húsvétkor

Húsvétkor megnyíltak a pénztárcák, a szállodák telt házról számoltak be, élelmiszerre és utazásra is többet és bátrabban költenek a családok, mint tavaly – olvasható a Hirado.hu összeállításában, de az élelmiszer-ellenőrzések tapasztalatairól a NÉBIH is beszámolt.         A Kossuth Rádió G7 című műsorában Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elnöke elmondta: egész […]

A NAV közzétette a májusban elszámolható üzemanyagárakat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban májusban alkalmazható üzemanyagárakat.     A 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 415 forinttal, a gázolaj 426 forinttal, a keverék 448 forinttal, az autógáz pedig 277 forinttal számolható el 2014. május 1. és május 31. között.     Ha a személyi jövedelemadó-törvény hatálya alá […]

400 milliárd forint jól fizető hitelállományt lehetne kiváltani egy kedvezőbb konstrukcióval

Közel 70 000 olyan lakásvásárlási célú hitel van Magyarországon, ez mintegy 400 milliárd forintnyi hitelt jelent, amelynek esetében az adósok jól és időben fizetik a tartozásukat, de érdemes lenne elgondolkozniuk a hitel kiváltásán egy kedvezőbb konstrukciójú megoldással – mondta Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese a bank sajtóbeszélgetésén.     Elmondta: a […]

Bánki Erik: „az EU cserbenhagyta a magyar méhészeket”

Az Európai Unió cserbenhagyta a magyar méhészeket – hangoztatta csütörtöki közleményében Bánki Erik fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, arra reagálva, hogy az előző nap az EP olyan javaslatot fogadott el, amelynek alapján a jövőben nem kell feltüntetni a méz csomagolásán, tartalmaz-e génmódosított organizmust (GMO).     Az uniós jog eddig nem rendezte egyértelműen, hogy a […]

Magyarország támogatja a turizmus akadálymentesítését

Magyarország támogatta a görög EU elnökség turisztikai konferenciáján az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy a tagországok javítsák a turisztikai célpontok megközelíthetőségét a fogyatékkal rendelkező és idősebb turisták részére; ez segíthet abban is, hogy a válságból kilábaló országokban a turizmus növekedjen – nyilatkozta Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelős államtitkára az MTI-nek.   Az […]